Kibővíti a kormány a csokot

Hírek
A kétgyermekes családokra is kiterjesztik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt, a háromgyermekeseknél pedig a kölcsönfelvétel lehetőségét 15 millió forintra emelik meg - jelentette be a családok otthonteremtési kedvezményéről (csok) szóló kormánydöntést ismertetve Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A miniszter elmondta: a lakáskasszarendszer átalakításából felszabaduló forrásokat a csok kibővítésére költik.

A kormány állja a szavát, bővíti a csok rendszerét – mutatott rá Gulyás Gergely.

Négy súlyponti kórház lesz Budapesten

A politikus elmondta, a Szent János Kórház tervezésére 495 millió forintot biztosít a kormány. A másik három, már bejelentett súlyponti kórház a Honvédkórház, a Szent László és a Szent István Kórház összevonásával létrejövő intézmény, valamint a dél-budai centrumkórház lesz.

A Miniszterelnökség vezetője más kormánydöntésekről is beszámolt. A hulladékszállítás helyzetével kapcsolatban kijelentette: nem engednek az üzleti érdekű zsarolásoknak, ezért nem engednek a rezsicsökkentésből, és ha kell, akár a katasztrófavédelem is képes átvenni a szolgáltatás biztosítását, de nem ez a cél. A szükséges konszolidációhoz a kormány forrást is fog biztosítani, illetve egy létrejövő bizottság egy héten belül jelentést tesz a helyzetről – közölte.

 Arról is beszélt, hogy a kulturális tao-pénzek területén jelentős visszaélések voltak, ezért új támogatási rendszert vezetnek be. Az eddigi támogatások nem csökkennek, de nem a jelenlegi formában fogják biztosítani azokat – mondta Gulyás Gergely.

Magyarország megerősítette a déli határ védelmét

Gulyás ismertetése szerint a kormányülésen a belügyminiszter számolt be arról, hogy hetvenezer migráns észak felé tart, jelenleg a bosnyák határnál vannak, hetven kilométerre a magyar határtól.

Elmondta azt is: a kormány döntése értelmében a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal helyett Idegenrendészeti Hivatal jön létre. A bevándorlási hivatal átnevezését azzal indokolta, hogy az kifejezi a magyar választópolgárok akaratát, hogy Magyarország ne legyen bevándorlóország.

Borítófotó: A Zebegényi sárkányfesztivál 2018. szeptember 16-án. (MTI Fotó: Mónus Márton)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink