A bank tájékoztatás szerint idén több mint 130 ezer gazdálkodó nyújtotta be a Magyar Államkincstár elektronikus felületén a KAP közvetlen támogatásaihoz szükséges egységes kérelmet. „Nem zárult azonban le az igénylés” – hívja fel a figyelmet Demeter Zoltán, a K&H Agrárüzletágának vezetője. „Az egységes kérelemben még nem tervezett, de azóta szükségesnek ítélt másodvetések bejelentését ugyanis legkésőbb szeptember 29-ig kell megtenni, az erre nyitva álló 15 napos határidőn belül.” A közvetlen támogatásokra vonatkozó idei jogszabály módosítása azonban több kedvezményt is nyújt. Egyrészt, a másodvetésekben is elegendő a növénykultúrákat nemzetség – és nem növénycsalád – szinten elkülöníteni, így jóval nagyobb mozgástér nyílik a fajösszetétel kialakítására. Másrészt azokat a másodvetéseket is figyelembe lehet venni, amelyek máshol és más méretben valósulnak meg, mint ahogyan azt a gazda eredetileg tervezte. Sőt, az eredetileg tervezettnél nagyobb másodvetés is elfogadható, amennyiben az nem növeli az igényelt támogatás mértékét.
Talajvédelem másodvetéssel
A termőföld megóvása a fenntartható mezőgazdasági művelés egyik alapját jelenti, ami magába foglalja a talajerózió elleni védelmet, a kellő tápanyag-utánpótlást és a megfelelő növényvédelmet is. A KAP-ban meghatározott Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (HMKÁ) előírása szerint ezért a nyári és őszi kultúrák betakarítása után minimális talajborítást kell fenntartani.
A zöld vetőmag program
„Többek között a másodvetés megvalósítását segíti a K&H „zöld vetőmag” programja, amelyben a mezőgazdasági eszközöket lízingelő gazdák szerződéskötéskor környezet- és talajvédő vetőmag-keveréket kapnak. A vetőmag csomag mézontófű és olajretek keverékét tartalmazza, amely segíti a nitrogén megkötését, a tápanyag jobb és gyorsabb hasznosulását, illetve lazítja a talaj szerkezetét” – mondta Demeter Zoltán. A K&H elkötelezett a fenntartható jövő megteremtésében, ezért a magyar mezőgazdasági termelők egyik legfontosabb pénzügyi partnereként aktívan segíteni kívánja a fenntartható mezőgazdasági termelés megvalósítását és a hazai élővilág gazdagságának megőrzését. „A kampány indulása óta 23 zsák vetőmag csomagot biztosítottunk a partnereinknek, amely közel 1200 hektár bevetését fedezi” – tájékoztatott a szakember.
Borítókép/ Fotó/ MTI/ Sóki Tamás