Vegyes a kép
A K&H ifjúsági index második negyedéves eredményeiből kiderült, hogy a 19-29 évesek 60 százaléka már önálló háztartásban él, 40 százalékuk ugyanakkor még a szülőkkel lakik. Ez az eredmény lényegében megegyezik a korábbi két negyedévben mért alacsony értékkel: korábban – 2022 közepe előtt – jellemzően 45-50 százalék körüli volt a szülőknél lakó fiatalok aránya. A mamahoteles fiatalok több táborba sorolhatóak, ha a jövőbeni költözési terveket nézzük. Többségük, 64 százalékuk majd később szeretne távozni, de egyelőre nem tartja ezt a kérdést égetőnek, míg 33 százalékuk a lehető leghamarabb szeretne elköltözni. Mindössze 3 százalék azoknak az aránya, akik olyan jól érzik magukat a szülőkkel, hogy egyáltalán nem szeretnének önálló háztartásba menni. Az utóbbihoz hasonló alacsony arányra a felmérés évtizedes történetében még nem volt példa. Az elmúlt 5 évben átlagosan 10-15 százalék volt, míg az azt megelőző években volt, hogy a 20 százalékot is meghaladta a szülői házban maradók aránya. Ma, a pandémia után viszont mielőbb szeretnének önálló lábra állni a fiatalok. A lehető leggyorsabb költözést tervezők 31 százaléka saját lakás vásárlásával oldaná meg az önálló életét, 34 százalékuk pedig albérletbe költözne. A többiek egyebek mellett családtaghoz vagy a partnerükhöz távoznának.
K&H ifjúsági index
A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H ifjúsági index, amely a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére készült. A minta összetétele reprezentálja a magyarországi 19-29 éves városi lakosság összetételét korcsoport, nem, régió, településtípus, befejezett iskolai végzettség, gazdasági aktivitás alapján. A felmérésben 300 fiatal vett részt, a hibahatár maximuma plusz/mínusz 5,7 százalék. Az adatfelvétel 2023. május 2-4. között történt.
Borítókép: Illusztráció/ Fotó/ Shutterstock