KGBéla, Gyurcsány Ferenc és az ügyészség

Hírek
Kovács Béla ma reggel nem olvasgatott Bildet az ügyészségre menet. Véletlenlenül éppen Budapesten tartózkodott, így szakított arra időt, hogy megjelenjen végre kihallgatásán.  

KGBéla lekéshette az Abháziába vagy a Brüsszelbe induló repülőjáratot, mert ma reggel mindenki megdöbbenésére megjelent a Hungária körúti kihallgatásán. Ugyan nem volt nála Bild, és egészségesnek tűnt, így mindenki megnyugodott, a napokban nem szenvedett újabb vérmérgezést egy tengerparti kagylóba belelépve.  

Mielőtt nagy kegyesen bevonult volna az ügyészségi kihallgatószobára, rendesen kiosztotta a hatóságot, amely összevont eljárásban vizsgálódik az uniós jobbikos képviselő ellen költségvetési csalás és kémügy gyanúja miatt. Mint mondta, kérni fogja, hogy minél előbb zárják le ezt az ügyet, ha úgy gondolják, és van megfelelő mennyiségű bizonyítékuk, akkor emeljenek vádat ellene, mert nagyon szeretné már a bíróság előtt tisztázni magát. Azzal is odaszúrt a hatóságnak, hogy ha nincs megfelelő mennyiségű bizonyíték, akkor kéri, fejezzék be az eljárást, mert szerinte ennek a továbbiakban nincs helye. De ennél is továbbment, amikor kijelentette, ez előre kiszámított, kitervelt akciója a Fidesznek, nemcsak a személye, hanem az általa képviselt Jobbik ellen is.

Az azért mindig pikáns, ha a mentelmi joga alól felmentett képviselő, a kihallgatandó gyanúsított mószerolja az ügyészséget. Ez az arrogancia már megszokott hazánkban, főleg politikusok vindikálják a jogot maguknak, hogy számon kérjék a hatóságot. Így tett korábban Gyurcsány Ferenc is, akit 2011-ben a Sukoró-ügyben gyanúsított meg és hallgatott ki az ügyészség. Gyurcsány akkor egyszerűen esküszegéssel vádolta meg az ügyészeket, akik szerinte nem az alkotmányhoz, hanem a miniszterelnökhöz és pártjához hűségesek. Kinyilvánította azt is, az ügyészség gyanúja megalapozatlan, hamis, konstruált. Gyurcsány akkori harcossága eredményre vezetett, az ügyészség elállt a hivatali visszaélés gyanújától, így Gyurcsány ellen nem folytatódott az eljárás. Ennyit a koncepciós per vádjáról.

Ismeretes ugyanakkor, hogy júniusban viszont jogerősen börtönbüntetésre ítélték Gyurcsány egykori bizalmasát, Császy Zsoltot és Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezetőit. A DK ezután a bolsevista hagyományok alapján nem volt rest befenyíteni az eljáró bírát és ügyészeket.

Hiába, KGBélának és a Jobbiknak volt kitől tanulniuk, és láthatóan élnek is ugyanezzel a módszerrel. Pedig ha valóban bebizonyosodik, hogy a Jobbik uniós képviselője kapcsolatban állt egy orosz ügynökkel, és információkat szivárogtatott ki Brüsszelből Moszkvának, az mindent elárul a néppártosodással küzdő Jobbikról is. Főleg azért, mert Vona Gábor pártelnök ragaszkodik a minden politikusi adottságtól mentes, inkább egyszerű, “táskás embernek” tűnő KGBélához. Hogy miért, azt csak ő tudja.

Mindenesetre kíváncsian várjuk a folytatást, és őszintén drukkolunk azért, hogy a végén nehogy mégis gyurcsányi fordulatot vegyen a történet. A rejtélyes orosz kapcsolattal, Abháziával, Brüsszellel, valamint a Bilddel megterhelt ügy semmiképp nem ezt érdemelné.    

Borítókép: MTI/Balogh Zoltán

Ezek is érdekelhetnek

További híreink