Montenegró ellen nehezen kiharcolt, 26-24-es győzelemmel mutatkozott be a férfikézilabda-válogatott a németországi Európa-bajnokságon. Ezek után vasárnap a továbbjutás volt a tét, egy újabb siker középdöntőt ért volna a magyar csapatnak. Igen ám, csakhogy a szerbeknek még nagyobb szükségük volt a pontokra, hiszen az első meccsük 27-27-es döntetlennel zárult Izland ellen, miközben déli szomszédjaink bő két perccel a vége előtt még három góllal vezettek.
Izland a második találkozóját már megnyerte (31-30 Montenegró ellen), így a szerbek a saját elmondásuk szerint döntőre készültek Magyarország ellen. A szünetben 14-13-ra vezettünk, de az első támadásukból kiegyenlítettek a szerbek, ezek után fej fej mellett haladt a két csapat.
A változást Bartucz László beállása okozta, aki Palasics Kristófot váltotta a kapuban, és fantasztikus teljesítménnyel rukkolt elő.
A szomszédok közel nyolc percen keresztül nem jártak túl a magyar hálóőr eszén, így négy góllal, 22-18-ra elléptünk. Aztán öt is volt közte. Innentől már nem volt visszaút a szerbeknek, még ha az utolsó pillanatokban sikerült is egy gólra csökkenteniük a különbséget. Chema Rodríguez csapata a 28-27-es győzelmével visszavette a vezetést a C csoportban, de ami ennél is fontosabb: már biztosan középdöntős, Kölnben.
Bartucz mellett Bánhidi Bence teljesítményét is ki kell emelni: a válogatott kulcsembere 9/9-es mérleggel zárta az estét. Bánhidi szerint van még néhány meglepetés a tarsolyunkban – áll az mno.hu tudósításában.
Borítókép: Bartucz László parádézott a szerbek elleni mérkőzésen a németországi Európa-bajnokságon (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)