Ötszörös pénzt fizetnek a bukmékerek, ha a jelenlegi szerb elnök nem nyer az első körben, a győzelmére pedig alig 1,01-es szorzóval lehet fogadni. A Meridianbet fogadóirodánál az ellenzék legesélyesebb jelöltjének, Zdravko Ponošnak az esetleges sikere hétszer többet érne a befizetett összegnél, derül ki 021.rs, illetve az szmsz.press portálok által összegyűjtött adatokból.
A fogadóirodák 57,3 százalékos részvételt jósoltak vasárnapi elnök- és parlamenti választások előtt öt nappal. A nyolc államfőjelölt közül az újabb öt éves mandátumra pályázó jelenlegi elnök, Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt (SNS) vezetője a legesélyesebb, illetve az említett Zdravko Ponoš volt vezérkari főnök, az egy tucat balközép, centrista és kisebbségi pártot képviselő Együtt Szerbia győzelméért koalíció jelöltje.
Nagy biztonsággal jelenthető ki, hogy az előző, a 2020-as választásokhoz képest magasabb lesz a részvételi arány, s a voksolást követően egy egészen más összetételű parlament áll majd fel – idézi a magyarszo.rs hírportál Bojan Klačart, a Szabad Választások és Demokrácia Központjának (CeSID) az igazgatóját. Ő 55-56 százalékos részvételi arányra számít (két éve a polgárok csaknem 49 százaléka voksolt).
A parlamenti választásokon 18 párt vagy szövetség listája indul. Közülük a közvéleménykutatók szerint 50 százalék körüli arányt fog elérni a Szerb Haladó Párt (SNS), de a legfőbb szövetségese a Szerb Szocialista Párt is csaknem 8 százalékot szerezhet. Bőven meglesz a kormányzáshoz szükséges mandátumszámuk, hiszen biztosan támogatni fogja őket a jelenlegi koalíciós partnerük, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), amely mindenképp bekerül a képviselőházba a kisebbségi szervezetek kedvezményes kvótájával.
Két ellenzéki választási lista, az említett Együtt Szerbia győzelméért, valamint a regionális zöld szervezeteket egyesítő Moramo (Tennünk kell) koalíció szintén ott lesz a parlamentben 14, illetve 6 százalék körüli eredménnyel. Néhány kisebb pártot, mozgalmat a 3 százalékos bejutási küszöb körül mérnek a közvéleménykutatók. Nekik a magas részvételi arány nem kedvezne.
Klačar szerint minél kevesebben mennek el szavazni vasárnap, annál valószínűbb, hogy Vučić már az első elnökválasztási fordulóban abszolút többséget szerez.