Kevesebb mint felére esett vissza a műtétre várók száma 2012 óta

Hírek MTI

Mintegy hatvan százalékkal csökkent a műtétre várók száma 2012 óta, és a várakozási idő is rövidebb lett – közölte a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója hétfőn az M1-en.

Kiss Zsolt azt mondta, hogy

2012-ben 70 ezer, a koronavírus-járvány előtt 31 ezer beteg volt várólistán, jelenleg 23 800 beteg várakozik.

Az ellátórendszer jól vizsgázott a járvány ideje alatt, a sürgős műtéteket elvégezték, a halaszthatóakat későbbre tették. A járványhelyzet elmúltával pedig még mindig kevesebben várakoznak, mint korábban – tette hozzá.

Közölte, a legtöbb beteg térd- és csípőízületi, valamint szürkehályogműtétre vár.

A NEAK honlapján elérhető várólisták célja, hogy a műtéteket mind a betegek, mind a kórházi menedzsment nyomon követhesse – mondta.

(Borítókép: Szeged Prof. Dr. Barzó Pál idegsebész (kék sapkában) agyműtétet végez SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Idegsebészeti Klinika hibrid műtőjében. Fotó: Frank Yvette FY Délmagyarország)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink