Ketyegő ökológiai bombák a tengerfenéken

Hírek Ilona Gizinska
A Balti-tenger a világ legédesebb, legfiatalabb és egyik legszennyezettebb tengere. Öntisztító képessége nagyon gyenge, mert szinte zárt ez a víztömeg: az Északi-tengerrel csak a dán szorosok három szűk folyosója (Nagy-Bælt, Kis-Bælt, Øresund) köti össze. Így a szennyeződések nagy része helyben marad. A káros anyagok többnyire a hajókról származnak, mind a víz felszínén, mind a mélyben. A legnagyobb gondot a rég elsüllyedt hajórakományok jelentik.

 

Fotó: MICHAŁ CZERMIŃSKI

Az utóbbi időben egyre többet foglalkozik a média a második világháborús roncsokkal, illetve az egykori hadihajókkal együtt elsüllyedt lőszerek, vegyi fegyverek jelentette ökológiai veszéllyel.

A lengyel haditengerészeti hidrológiai hivatal adatai alapján a legfelsőbb számvevőszék (NIK) 2019-ben elemzést készített, amelyből kiderül, hogy a lengyel felségvizek mélyén több mint 415 roncs található. Közülük száz a Gdański-öbölben, a legtöbb pedig a német határhoz közel, például Świnoujście kikötője közelében, illetve keletre, a Visztula-lagúna környékén. Jó néhányból szivárog az üzemanyag.

MUSTÁRGÁZ ÉS KŐOLAJSZÁRMAZÉK

A NIK szerint a Gdański-öböl környékén több tízezer kiló lőszer és mérgező hadianyag lehet, közöttük az egyik legveszélyesebb, az igen nagy koncentrációjú (több mint 30 mg/m³) kénmustár, közismertebb nevén mustárgáz.

Az 1943-ban, a Puck-öbölben (a gdyniai kikötőtől mindössze négy kilométerre) elsüllyedt, úszó kórházként használt Stuttgart személyhajó roncsából már 1999 óta szivárog az üzemanyag. Egy 2015-ben végzett elemzés szerint a hajóból származó szennyezés területe 415 négyzetméterre terjedt ki, ami ötször nagyobb, mint 16 évvel korábban volt. A roncs közvetlen közelét ökológiai katasztrófa sújtotta területnek minősítették. Ahol lerakódott a pakura, a hajó nagy sűrűségű üzemanyaga, élettelen zóna alakult ki, a folt pedig egyre terjed.

A Hel-félszigettől néhány tengeri mérföldre délkeletre hullámsírban fekvő T/S Franken tartályhajó roncsa is óriási veszélyt jelent.

Fotó: MICHAŁ CZERMIŃSKI

A közelmúltban vezetett kutatóexpedíció folyamán összegyűjtött adatokból kiderül, hogy az egyelőre sértetlen tartályokban még mindig több mint ötezer tonna gázolaj és ezer tonna nehéz kőolajtermék lehet. Térfogatuk csaknem fele üres, az öt tartályban lévő anyaghoz kívülről nem lehet hozzáférni. „A T/S Frankent olyan roncsként kell kezelni, amelynél a legriasztóbb az olajszennyezés veszélye” – mondta dr. Benedykt Hac, a gdański tengerészeti intézet szakértője. Hozzátette: sürgősen intézkedni kell a maradvány még pontosabb felmérése és a kockázat minimalizálása, megszüntetése érdekében.

ROBBANTÓKAMRÁK

A tudósok szerint Lengyelországnak – a finn és a svéd példát követve – mielőbb el kell indítania egy roncskezelési programot, amelynek a fő feladata a roncsállomány jelentette kockázatok fokozatos felmérése és a megelőző intézkedések végrehajtása. A MARE Alapítvány és a gdański tengerészeti intézet egy nemzetközi szakértői csoporttal együttműködve kidolgozta A balti-tengeri roncsok tisztításának általános módszertana című programot.

Reményteljes kezdeményezés a Remontowa Shipbuilding gdański hajógyár és az RMDC hajótervező és tanácsadó iroda által bemutatott műszaki koncepció is. A projekt magában foglalja a veszélyes lőszerek feltárására és ártalmatlanítására szolgáló tengerészegység létrehozását. Minden tevékenységet a vízben, a helyszínen kell elvégezni, hogy kizárják az anyagok szállítása és átrakodása esetén felmerülő hatalmas kockázatokat.

Az egység tengeri bárkáját hagyományos és vegyi lőszer-ártalmatlanító berendezéssel szerelik fel, s naponta mintegy 1250 kiló lőszert tud semlegesíteni.

Kulcseleme egy páncélozott égéskamra, amely 550 Celsius-fokos hőmérsékleten működik. A magas hőmérséklet lehetővé teszi a veszélyes anyagok biztonságos égetését, a páncél pedig detonációnak is képes ellenállni.

(Képek: A T/S Franken a mélyben és a Gdański-öböl madártávlatból. A roncsokból szivárgó anyagok a turisták kedvenc területeit is veszélyeztetik (MICHAŁ CZERMIŃSKI)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink