– A DEAC, a debreceni egyetemisták sportegyesülete gyakorlatilag egyidős az egyetemmel. Az a figyelemre méltó eredményeket produkáló sportkultúra azonban, aminek teljesen természetes módon lehet része hallgatóként néhány olyan világklasszis is, mint a Liu Shaolin Sándor és a fivére, legfeljebb másfél évtizedes múltra tekint vissza, felépítése pedig, egyértelműen az Ön nevéhez kötődik. Személyes indíttatásból kötelezte el magát a sport világa mellett?
– Az egy dolog, és teljes véletlen, hogy én magam szeretem a sportot – még, ha kevésbé űzöm is. Rendszereket működtető, szervező emberként viszont, nem, illetve, nemcsak a sportteljesítmény érdekel. Sokkal izgalmasabb számomra az a kérdés, hogy Európában, Magyarországon – nota bene, a Debreceni Egyetemen – mit lehet kihozni a sportból. Fel lehet-e építeni, működőképessé lehet-e tenni, és ha igen, akkor hogyan egy olyan hatalmas közösségszervező, identitásformáló erővel bíró, átfogó rendszert, mint amit példaként az amerikai felsőoktatási sportmodell képvisel. Amikor ez a kérdés komolyan felmerült, azzal kezdtük, hogy felmértük az intézményben a sport helyzetét, célfeladatként határoztuk meg egy működő hazai modell megvalósítását, majd egyetlen táblázatba, egyetlen mátrixba foglaltuk a teendőket. Felvázoltuk, mit akarunk elérni képzésben, egészségfejlesztésben, versenysportban, infrastruktúrában, sporttudományi kutatásban, mindehhez milyen eszközök állnak rendelkezésre, melyek szükségesek, milyen forrásból, milyen szervezetben lehet a rendszert működtetni, majd nekiláttunk a megvalósításnak.
A „láthatatlan egyetem”
– Mi volt az, amiből főzhettek, honnan indultak?
– A kétezres évek eleji felméréseink azt mutatták, hogy miközben a Debreceni Egyetem gyakorlatilag láthatatlan a sportban, valójában nyolc karon folyik valamilyen sporttal kapcsolatos járulékos, határterületi tevékenység, kutatás. Azzal is szembesültünk, hogy az egyetemisták sporttevékenységének keretet adó – 1919 óta folyamatosan létező – DEAC vagy a DASE egyesület éppen csak hogy vegetál, mindössze a futball és röplabda szakosztályok működnek megyei bajnokság szinten. Mindkét területen léptünk, a szétszórt kutatási tevékenységet elkezdtük rendszerbe szervezni, megalakítottuk az egyetem karain átívelő Sporttudományi Koordinációs Intézetet, az egyesületet pedig felkaroltuk. Az építkezés alapjául szolgáló, 2006-ban alapított egyetemi gazdasági társaságban tulajdoni hányadot juttatunk az egyesületnek, majd elkezdtük kialakítani azt a komplex szervezeti struktúrát, ami megfelelő keretet tud adni a most már több tucatnyira bővült különféle sporttevékenységnek. A TAO-támogatás óriási segítséget jelentett az utánpótlásban, rengeteg utánpótláskorú diákból lett hallgató az elmúlt évtized során.
Fotó: Figyelő
– A folyamat eredményeként élsportolók – például az uszonyos úszó Senánszky Petra, a vívásban jeleskedő Battai Sugár és Osváth Richárd, vagy éppen a magyar színeket éppen most elhagyó Liu fivérek – is hallgatói státuszba kerültek. Utóbbiak színváltását hogyan értékeli?
– Ilyen a világ. Az egyéni érdekek és a közösségi érdekek valamikor egybevágnak, valamikor meg, tudomásul kell venni, hogy másként alakulnak, mint ahogy kívülállóként szeretnénk. Különleges helyzetek, különleges viszonyok mindig vannak, ennek részletei azonban sokszor nem derülnek ki és nem is tartoznak mindenkire. Sajnálom, hogy más színekben kívánnak versenyezni, de a megnyert olimpiai bajnoki címek már Magyarországé és a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség eredményei is maradnak, és ők pedig maradnak a nemzetközileg elismert egyetemünk egyéni tanrendes világhírű hallgatói, akik magyar nyelven végzik egyetemi tanulmányaikat. Reklámnak sem rossz ez nekünk, még ha szívesebben is várnánk a további, magyar színekben elért sporteredményeket.
– Az amerikai modell Debrecenben magyarként is működik. Mindezekkel együtt úgy tűnik, Önök meglehetősen eredményesek az amerikai modell magyarorsításában.
– Rengeteg számmal lehetne jellemezni, de azt gondolom, hogy a legfontosabb mégis az, hogy a DEAC ma már nem egy klub a sok ezerből, hanem ott van az ország ismert klubjai között. Hét sportágban első osztályban versenyzünk – ezek általában csapatsportágak – országos eredményeket érünk el, sok szakosztály nyert magyar bajnoki címet, ért el magyar kupagyőzelmet. A jégkorongot pár éve vette az egyetem a szárnyai alá, eddig igen sikeres és büszkeséget hozó sportág lett, ahogy a 10 éve felkarolt kosárlabda is. Legutóbb a vívóink győzelmének örülhettünk, de kiválóan szerepelnek a focistáink, röplabdázóink, futsalosaink és mások is. Ez minőségi sport, emögött rendkívül nagy szervezés van. Ha az anyagiak felől közelítünk, azt látjuk, hogy a DEAC nem tartozik a legjobban elengedett klubok közé. Ám mivel megnézzük minden forint hasznosulását, a hatékonysági mutatóink kifejezetten jónak mondhatóak. De azért mondjunk néhány konkrét számot is: a DEAC rendszerében jóval több mint háromezer igazolt sportoló van, amelyből ötszázan az egyetem hallgatói. Rajtuk kívül van még kb. kétszáz felnőtt sportolónk, az utánpótlást képező közel háromezer a gyerek pedig, leginkább csapatsportokat űz, és reméljük előbb-utóbb debreceni egyetemista lesz. Én azt gondolom, hogy ez látszik. Látszik Debrecenben, és látszik már országosan is. És látszik a rendszerszerűen megszervezett sport közösségformáló, identitásképző hatása is, hiszen, nagyon szívesen hordják az emberek a DEAC jelképekkel ellátott pulóvereket, pólókat Debrecenben, és Debrecenen kívül is, a külföldi, 119 országból származó hallgatóink is szívesen viszik hazájukba is az egyetemi és a DEAC-brandet.
– Mit kell ebben a vonatkozásban rendszeren érteni?
– Amint említettem, az építkezési alap az egy intézményi gazdasági társaság volt, a cél pedig az, hogy a legmesszebbmenőkig kihasználjuk a sportban rejlő közösségszervező, identitásképző erőt a versenysportban és a szabadidősportban is. Az alapul szolgáló gazdasági társaság ma is az egyetemi versenysportrendszer centrális szervezete, ám önmagában nem lenne elegendő a mostanra kiépült szerteágazó tevékenység lefedéséhez. A jogszabályoknak és elszámolási rendszereknek nekünk is meg kell felelni, így külön alcéget kellett létrehozni a jégkorong akadémiának, külön a futball csapat működtetéséhez, külön a kosárlabda akadémiának, és még sorolhatnám. A DEAC azonban egy család, ha az egyes tevékenységek jogilag más és más szervezetekhez kerültek is.
– Akkor végül is, kié a DEAC?
– A DEAC egy fogalom, valójában egy olyan védjegy, amit az egyetem levédett, és átadta használatra az előbb körülírt DEAC-rendszernek, gazdasági társaságoknak, egyesületeknek. Ez biztosítja hosszú távon, hogy akármi is történik, az egyetem hozhat döntést a jelképekben, a színekben, és sok egyéb más dologban is. Tehát, igazában az egyetem a maga egyetemi brandje mellett kiépített egy sportbrandet, és ezek kitűnően kiegészítik egymást. Ami a pedig, legfontosabb, az emberek, a családok nagyon szeretik a DEAC-ot, sokan már belenőttek az elmúlt másfél évtizedben. Vagyis, ebből a szempontból az amerikai modell nagyon is jól működik Magyarországon. Igaz, hogy itt a méretekből adóan nem lehet külön egyetemi bajnokságokat szervezni, arra TV-közvetítéseket behozni, úgy, mint Amerikában, mert Magyarország nem egy többszázmilliós ország, hanem, csak egy tízmilliós. És persze, az egyetemek anyagi ereje is más… Ettől még megpróbálhatunk egy-két sportágban igazi, minőségi „egyetemi“ bajnokságot összehozni, ami nem lesz könnyű, mert nemhogy Magyarországon, Európában sem divat az amerikai sportmodell.
Fotó: Figyelő
– Egy esetleges Kárpát-medencei egyetemi bajnokság létrehozása nem lehet opció?
– Elvileg talán igen, de most az egyetemi csapatok – nemcsak a DEAC, hanem van még néhány másik is az országban– a sportági szakszövetségek által szervezett nemzeti bajnokságokban tudnak rendszeresen szerepelni. Vannak ugyan MEFOB versenyek, de azok másról szólnak, és a profi játékosok ki is vannak tiltva onnan. Az tehát, egy teljesen más felsőoktatási sportrendszer. Ha minőségi sportot akarunk az egyetem égisze alatt, akkor muszáj nemzeti bajnokságokban szerepeltetni a csapatainkat, versenyzőinket. Egyetemi bajnokságra való közösség ugyanis nem tud összejönni, nincs annyi olyan egyetem, akinek van ereje ehhez, és részt tudna venni. Egyéni sportban egyetemi klubban készülve pedig akár magyar bajnok és világbajnok is lehet a sportoló, mint például Battai Sugár, a DEAC vívója és elsőéves hallgatónk a Gazdaságtudományi Karon.
Modellváltás extrákkal
– Önöknél nem csak a sport világában történt modellváltás. Tavaly augusztus óta maga az egyetem is modellváltott formában működik. Mi változott ezzel a váltással – egyáltalán – változott-e érdemben valami?
– Igen, nagyon sok minden változott, a leglényegesebb azonban talán az, hogy az új modell lehetővé teszi, hogy a piaci kihívásokra az egyetem piaci válaszokat adhasson. Az már kilencvenes évektől világos volt, hogy az a költségvetési szabályrendszer, amiben egy kormányhivatal, egy általános iskola, vagy egy minisztérium kiválóan működik, nem nyújt megfelelő működési keretet az egyetemek számára. A hivatalokkal, iskolákkal, tárcákkal szemben mi nemzetközi és hazai oktatási versenypiacon működünk, vállalatokkal kell kapcsolatot tartani, innovációk vannak, piaci termékeket kell csinálni, tudást kell hasznosítani. A költségvetési intézményi szabályrendszert viszont, értelemszerűen nem ilyen szervezetre találták ki, így – bár sok mindenben védelmet adott és sok mindenre lehetőséget nyitott – nagyon sok mindentől el is zárt bennünket. Ezt a problémát folyamatosan jeleztük az ágazatirányítóknak, és a kétezres években született is egy úgynevezett státusztörvény, ami a költségvetési szerveken belül elkülönítette volna az egyetemeket. Ez azonban végül az nem lépett életbe, vagyis a probléma továbbra is fennállt. A 2010-es években, amikor kancellárok lettek az egyetemeken, egyre több intézmény kezdte azt hangoztatni, hogy nem tud haladni – főleg a nagy egyetemek –, hogy nem tudja a piaci működési mechanizmusokat kihasználni, nem tud alkalmazkodni hozzájuk. A Debreceni Egyetem szerintem, ebben is élenjáró volt, hiszen az akkori jogszabályok adta lehetőségeket kihasználva már akkor is rengeteg céget alapítottunk, ami egy szegmensben végül mégis adott lehetőséget a piacszerű működésre. Kulturális, sport és spin-off cégekkel kezdtük. Emlékezetes azonban, hogy kétezres évek közepén létszámstopot, illetve létszámleépítést hirdettek a közszférában, és az utóbbit azzal hajtották végre, hogy kiszervezték a takarítást, őrzés-védelmet, élelmezést, vagyis sok kiszolgáló tevékenységet magáncégekbe. Aztán változott a világ, és mi elkezdtük ezeket a tevékenységeket visszahozni, de már nem magába az egyetembe. Egyetemi cégeket csináltunk, vagy csak a tevékenységét vettük vissza, és azt szerveztük meglévő intézményi társaságba. Így a kiszolgáló feladatok megoldására már jóval a modellváltás előtt létrehoztunk egy kvázi leányvállalati rendszert, ami nagyon hatékonynak és gazdaságosnak is bizonyult, de ezzel még messze nem oldottunk meg minden problémát. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Debreceni Egyetem mérete és szerteágazó feladatai lehetőséget adnak olyan megoldásokra, amit a méretgazdaságossági szint alatt, kisebb intézményeknek nem lehet ilyen formán megoldani.
– Milyen új struktúrákban gondolkodtak a modellváltás kapcsán?
– Talán 2016 körül merült fel az az elgondolás, hogy valami olyan szervezeti struktúrát kellene kitalálni, amiben a piaci kihívásokra is adekvát választ lehet adni. Akkor még nem tudta pontosan senki, hogy mi lehet a megoldás. Az első kísérlet az úgynevezett Corvinus modell volt 2019-ben. Ott egy olyan vagyonkezelő alapítványt hoztak létre, amely részvények formájában azért kapott állami vagyont, hogy annak a hozadékából és saját bevételeiből fenntartsa az egyetemet. Így a Corvinus Egyetemen nincsenek állami támogatott hallgatók, csak kifutó rendszerben, nekik az átadott állami vagyonelemek hozadékából, meg a saját bevételeikből kell megélni. Az állami támogatott hallgatók helyett ott Corvinus-ösztöndíjasok vannak. Azt azonban már ennek a kísérleti modellváltásnak a megvalósításakor is lehetett tudni, hogy Corvinus-modellből csak egy lehet, mert nincsen annyi állami vagyon, amivel ezt rendszer szinten ugyanígy meg lehetne oldani. További igény merült fel a modellváltásra több intézménynél olyan megoldással, ahol a döntések távolabb kerülnek az államtól, de a diákok állami támogatott státusza is megmaradhat és a működés rugalmassága is biztosítható. A modellváltás második körében ebből kiindulva már olyan közérdekű és közfeladatot ellátó vagyonkezelő alapítványok jöttek létre, amelyek az állami közfeladat-ellátási megrendelések mellett azt az állami vagyont kapták meg – vagy az alapítvány, vagy maga az egyetem – tulajdonba, amiben addig is működtek, esetleg kiegészítve más vagyonelemekkel. Tehát, ma a Debreceni Egyetem annak az infrastruktúrának, eszközállományának a tulajdonosa, amelyben korábban mint vagyonkezelő működött. Ez a vagyonjuttatás gyakorlatilag, ugyanúgy történt, mint ahogy a kétezres években a Magyar Tudományos Akadémia is tulajdonosává vált a korábbi vagyonkezelt állami vagyonnak. Akkor még az egyetemek nem kapták meg ezt a lehetőséget, most viszont számukra is eljött ez olyan formában, hogy az állam továbbra is megrendelőként áll kapcsolatban a modellváltást végrehajtó egyetemekkel, mint megrendelő hallgatókat küld, néhány egyetemnél pedig, ahol orovosképzés van – így a Debreceni Egyetemnél is – betegellátást is végeztet egy más finanszírozási viszony alapján.
Fotó: Figyelő
– Hogyan szabja át ez az új rendszer a felelősségi viszonyokat?
– Értelemszerűen megváltoztak a felelősségi viszonyok is, hiszen korábban közvetlenül egy minisztérium osztályához, főosztályához, vagy államtitkárságához tartozott a felsőoktatás, és ott dőltek el a nagyobb kérdések, például, hogy kit neveznek ki rektornak, kit bíznak meg kancellárnak, milyen programokat kell végrehajtani, hogyan hagyják jóvá az intézményi szabályzatokat. Ezzel szemben a modellváltó egyetemeknél a döntési kompetenciák, a felelősségvállalás már nem az államnál, illetve, az egyes tárcáknál és hivataloknál van, hanem az egyetemet fenntartó alapítványnál. Itt az állam, mint ágazatirányító megrendelő és szerződéses finanszírozó jelenik meg, az alapítványok és a mögöttük lévő egyetemek, pedig, végrehajtóként teljesítik ezeket a megrendeléseket, szerződéseket. A jogszabályok, alapvetően az úgynevezett KEKVA-törvény és a felsőoktatásról szóló törvény biztosítják ehhez a kereteket. Lényeges változás, hogy mi, az egyetem dolgozói a közalkalmazotti jogviszonyból a munka törvénykönyve szerinti jogviszonyba kerültünk.
– Maga az alapítvány – jelen esetben a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány – állami tulajdonban van?
– Ez is egy nagyon lényeges kérdés. Nem, ezek a közérdekű alapítványok nincsenek állami tulajdonban, gyakorlatilag a kuratóriumaik által léteznek. Az állam megalapította őket, majd az alapítói jogokat átadta magának az alapítványnak. Tehát, az alapítvány a saját maga tulajdonosa, alapítója, a kuratóriumi és a felügyelő bizottsági tagok, valamint a vagyonfelügyelő – és persze az egyetem vonatkozásában az egyetemi vezetők – viszik a felelősséget, de nem tulajdonosai sem az alapítványnak sem az egyetemnek. Nincs örökölhető vagyon és tisztség sem, tehát a személyi tulajdon a hagyományos értelemben fel sem merül. Az alapítvány tulajdonosi és fenntartói jogokat gyakorol az egyetemnél, a kuratóriumi tagok felelős munkát és képviseletet végeznek, de az ingatlanok, egyéb vagyontárgyak magának az egyetemnek a tulajdonát képezik – legalább is Debrecenben így van. Az alapítványok különbözőképpen dönthettek. Dönthettek úgy, hogy a vagyon és az állami finanszírozási szerződésből származó forrás, ami a hallgatók és egyebek után jár, az az alapítványhoz megy, és ő adogatja az egyetemnek tovább. De köthetett az alapítvány olyan szerződést is az állammal, hogy közvetlenül az egyetem javára juttatja a forrásokat, ami más elszámolási és adminisztrációs folyamatot igényel. A Debreceni Egyetemnél ez az utóbbi történt: nálunk az alapítvány olyan döntést hozott, hogy minden vagyon, és minden bevétel közvetlenül az egyetemnél legyen, ő pedig, a stratégiai döntéseket hozza meg és kisebb vagyoni ügyeket visz. Ennek mechanizmusát az alapítványoknál komoly törvényi és belső szabályrendszer alapozza meg. A Debreceni Egyetemet fenntartó alapítvány, elég sokszor ülésezik, az év 12 hónapjában legalább 20-24 ülés van a rendszeres kari látogatásokkal együtt, ülésenként pedig, 10-20 napirend és az ülések között is rengeteg feladat, egyeztetés, rendezvény, stratégiai ügyek előkészítése, Kossa György elnök stratégiai és nemzetközi tudományos tanácsadó testületet is működtet, tehát van feladat bőven az alapítvány körül is.
Az egyetemből nem lesz cipőgyár
– Ön nemcsak a Debreceni Egyetem kancellárja, de a fenntartó közérdekű alapítvány titkára is. Mit jelentenek a kuratórium döntései az egyetemre nézve? Ezekből utasítások, kérések, direktívák, esetleg, irányelvek lesznek?
– Ennek is megvan a szabályrendszere, hiszen, amikor a modellváltás megtörtént, magának az alapítványnak kellett kiadni az egyetemre vonatkozó az alapító okiratot is. Vagyis, a Debreceni Egyetem 2021. augusztus óta egy teljesen új alapító okirattal működik, amit az alapítvány adott ki, és amit az Oktatási Hivatal nyilvántartásba is vett. Mivel a modellváltó egyetemek egyéb szervezetként és egyben közhasznú szervezetként működnek, a legfontosabb dokumentum ez az alapító okirat. Erre épül rá a szervezeti működési szabályzat, és a szabályzatok százai. A kuratóriumnak igazából az alapító okiraton és az SZMSZ-en és az SZMSZ közvetlen mellékletein kívül továbbiakban nincsen közvetlen feladata, minden egyéb szabályozás az egyetem belső döntése. Valójában tehát, a kuratórium döntéseit nem lehet utasításnak nevezni, de a fő szabályoknak amelyeket a törvény előír számára, azoknak meg kell felelni, és azok az egyetemre nézve kötelezőek. Az egyik legfontosabb az éves üzleti és működési terv elkészítése, végrehajtása, nyomon követése. Már az átalakuláskor komoly összeférhetetlenségi szabályozás került mind az egyetem, mind az alapítvány szabályzataiba, az egyetemen Compliance szervezeti egység is alakult, ami az üzleti szférának igen, de a felsőoktatásnak nem sajátja, viszont a mai törvényi szabályozás és az EU-elvárások visszaigazolják az irány helyességét. Egyébként a kuratórium elé kerülő előterjesztések, Debrecenben nagy többségében az egyetemből születnek, tehát, nincs olyan, hogy a kuratórium egy tagja leül egy sötét sarokba, kigondol valamit, azt elfogadják, és ha tetszik, ha nem cipőgyár lesz az egyetemből. Nincs ilyen veszély, ilyen felelősséget nem is vállalna senki, a modellváltás a jelenlegi környezetben sokkal inkább rejt hatalmas lehetőségeket, mint buktatókat. Ezeket pedig a kuratóriummal együtt maximálisan igyekszünk kiaknázni.
– Látnak-e veszélyeket?
– Sajnos azt is látunk. A modellváltás a covid-járvány közepette zajlott, most pedig háború van a szomszédunkban, ami extrém módon hatott az energetikai költségekre, és még örüljünk, ha az energia rendelkezésre áll. A Debreceni Egyetem energiafelhasználása a betegellátással együtt olyan hatalmas, hogy a most tapasztalt áremelkedések mértéke még extrém takarékoskodás mellett is felemészti a modellváltás finanszírozási konstrukciójának előnyeit, ha az nem egészül ki a közfeladatokra vonatkozóan kiegészítő energetikai költségkompenzációval. A hideg termek, irodák és könyvtárak csökkentik a nemzetközi versenyképességünket a fizetős külföldi hallgatók piacán is. Mindezek miatt az energetika hatékonyságának javítása, fejlesztése kiemelt feladat kell legyen az egyetemen is. Azért ezek mellett érdemes megemlíteni, hogy az elmúlt évben korábban elindult fejlesztések értek révbe, elkészült új büszkeségünk, a Learning Center, amely máris komoly népszerűségnek örvend a hallgatók között, a Nagyerdei Stadionban kialakítottuk a E-sport Központot, amellyel teljessé vált a Nagyerdei Stadion külső karéjának hasznosítása, valamint használatba vettük az egyetemi ipari parkban az Innovációs Központot, amely a magja lesz a következő években remélhetőleg felgyorsuló Science Park fejlesztésnek, utóbbi az egyetem új pályáját is jelenti majd.
Borítókép: Figyelő
