Kettős hatás

Hírek Figyelő
Új szemléletet hoz a személyi kölcsön nyújtásába az infláció és az emelkedő energiaárak. A Provident követi az igényeket. Erről kérdeztük Szirmák Botond vezérigazgatót.

TOP200 tartalom

– Hogyan alakult a vállalat 2021-es pénzügyi éve? Miként változott a személyi hitelezés a Covid után?

– A járvány miatti lezárások komoly változásokat hoztak a személyi kölcsönök piacán. Ami tovább nehezítette a szolgáltatók dolgát, hogy ezekre nem igazán lehetett előre felkészülni. A koronavírus 2019 végén berobbant a köztudatba, és hónapokra jelentősen visszafogta az ország működését. Az akkori pánik a pénzügyi szektorban is éreztette a hatását. Az ügyfelek visszafogták a nem nélkülözhetetlen beruházásokat, és ez a kereslet csökkenését hozta magával. Pénzügyi szolgáltatóként ugyanakkor nem engedhettük meg, hogy leálljunk, ezért kereskedelmi tanácsadóink a korlátozások közepette is járták a területet és végezték a dolgukat.

Tavaly a piac kezdett visszaállni, megközelítve a járvány előtti szintet, így ez az év vállalatunk számára is kedvezőbben alakult, mint 2020. A moratórium fokozatos kivezetése segíti a pénzügyi mutatók javulását, ám látni kell, hogy azoknak az ügyfeleknek, akik immár közel két éve moratóriumban vannak, nagy odafigyelést igényel, hogy vissza tudjanak térni a rendszeres fizetők körébe. Tanácsadó kollégáink minden ügyfelet személyesen megkeresnek, hogy közösen kidolgozzák a törlesztés ütemezését, hiszen hiszünk abban, hogy az ügyfeleink megérdemlik az esélyt arra, hogy a tartozásuk rendezésére közös megoldást keressünk.

– Milyen hatások jelentkeztek a területen a 2021 második felében megjelent infláció kapcsán? Hogyan alakul az idei év? Milyen hatások mutatkoznak a jelenlegi kamat- és inflációs környezetben?

– Az idei esztendő kettős külső hatásokat hozott. Az év eleji adó-visszatérítések és a 13. havi nyugdíj éreztette a hatását a személyi kölcsönök piacán: megnőtt az előtörlesztő ügyfelek aránya és átmenetileg jelentősen az új igénylés. Ennek a következménye néhány hónapra meghatározta a piac alakulását. A háború pedig mindenki számára jól látható összefüggéseket mutat az egyre magasabb inflációval. A szabályozói környezet értelemszerűen igyekszik a rendelkezésére álló eszközökkel mérsékelni ennek a hatását, ezért is emeli a kamatot rendszeresen az MNB. Vannak olyan pénzintézetek, amelyek a lehető legegyszerűbben oldották meg ezt a kihívást, hiszen beépítették az áremelést a hitelek kamataiba. Mások azzal próbálkoztak, hogy módosították az ajánlataikban az igényelhető kölcsönösszeget ahhoz, hogy az igénylők változatlan kamatokkal tudják igénybe venni a hiteleket. Más kölcsönt nyújtók – köztük a Provident – kedvezményes hitelkonstrukciók kidolgozásával próbálják segíteni az ügyfeleket, hogy a váratlan kiadásaikra megoldást kínáljanak. Úgy érezzük, nem hagyhatjuk cserben az ügyfeleinket egy olyan helyzetben, ahol nem számíthatnak másra, csak vállalatunkra. Ennek a megértéséhez érdemes ismerni az üzleti konstrukciónkat: mi a kereskedelmi tanácsadóink révén lényegesen közelebb vagyunk az ügyfelekhez, mint egy bank, és nagyon sok visszatérő ügyfelünk van, akik személyes, jó kapcsolatban vannak a munkatársainkkal, és nem is fordulnak máshoz, ha kölcsönre van szükségük.

– Milyen évre számít a társaság 2023-ban?

– Úgy gondoljuk, hogy jövőre felerősödik az igény a személyi kölcsönök iránt, hiszen az emelkedő megélhetési költségek részben felemésztik a megtakarításokat, így a nagyobb, váratlan kiadásokat sokkal több embernek hitelből kell finanszíroznia. Nagy lesz azonban a nyomás a törlesztésen, hiszen az emelkedő rezsiköltségek és élelmiszerárak mellett nehéz lesz a kölcsön részletét kigazdálkodni. Ezért úgy látjuk, hogy felértékelődik a pénzügyi tudatosság jelentősége, ezért is fordítunk jelentős erőforrásokat arra, hogy ügyfeleinket képezzük a családi költségvetés témakörében. Hiszek abban, hogy egy pénzügyileg tudatos ügyfélkör a Providentnek is kedvez, javítja a törlesztési képességet, és ezzel mindenki jól jár. Célunk, hogy minél több ügyfelünket hozzásegítsük a pénzügyi tudatosság kialakításához és ezzel hozzájáruljunk álmaik megvalósításához.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink