Kétszer mérni, egyszer vágni

Hírek Figyelő
Az elmúlt tíz év növekedésről és a magyar gazdaság jelenlegi kilátásairól beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter a Figyelő TOP200 kiadványának bemutatóján.

Tavaly ugyanilyenkor a Figyelő TOP200 kiadványának bemutató gáláján még arról beszéltünk, hogy a következő időszakban jóval kevesebbet kell beszélni a válságról és többet a növekedésről – kezdte köszöntő beszédét Varga Mihály pénzügyminiszter a Figyelő idei rendezvényén.

Külön kiemelte azokat a vállalatokat, amelyek újként jelentek meg a táblázatban és jelezte, hogy ők is bebizonyították: kiváló teljesítmény bontakozott ki a tavalyi pénzügyi évben a mikro- és makro gazdaságban.

Mint mondta az, hogy a magyar gazdaság 2021-ben jól jött ki a járvány okozta válságból annak köszönhető, hogy 2012-2013 körül olyan növekedési pályára állt az ország, amely alapját képezte az eltelt öt éves kimagasló növekedési ciklusnak. Emlékeztetett: ebben az időszakban Magyarországnak csökkent legjobb az államadóssága az EU 27-ek között és itt csökkent legjobban munkanélküliség, miközben 2010-ben 12 százalékos munkanélküliségi rátát mértek. Az elmúlt tíz év nem telt el haszontalanul – fogalmazott a pénzügyminiszter -, hiszen a konjunkturális időszakok alkalmasak arra, hogy a gazdaság, a gazdasági szereplők felkészüljenek a kevésbé erős dekonjunktúrára. Ez megtörtént a magyar gazdaságban is, utalt vissza a 2021-es remek vállalati eredményekre és gazdasági teljesítményre. Magyarország elég tartalékot halmozott fel ahhoz, hogy kikeveredve a járványból 2022-ben visszaálljon a 2019-ben megszakadt növekedési pályára.

Ugyanakkor 2022 február 24-től új időszámítás kezdődött a gazdaságokban. Ez az időszak pedig rávilágított arra, hogy amikor a tagországoknak élesen eltérő érdekeik mutatkoznak – például az energiapolitikában -, akkor azt a brüsszeli vezetés nem igen tudja kezelni. Varga Mihály jelezte, hogy olyan rendszert, amely évtizedeken keresztül épül és mintegy hatvan éve látja el Európát megfelelő energiával, nem lehet leállítani egy tollvonással. Több olyan tagország van, amelyeknek nincs tengeri kikötőjük, nincs LNG letöltőjük, vagyis szükségük van a keletről érkező energiára.

A brüsszeli szankciókról a pénzügyminiszter úgy vélekedett, hogy a korábban meghozott 8 szabály esetében el kell gondolkodni azon, hogy nem hibás-e annak a tükrében, hogy a szankciók jobban vájnak nekünk, mint a szankcionáltnak.

Ami a jövőt illeti, érdemes kétszer mérni és egyszer vágni – fogalmazott Varga Mihály. Ha egy autós azt érzékeli, hogy az úton egyre sűrűbb a köd, érdemes lassítani. Valahogy tett a kormányzat is, utalva a kifizetési plafonra, vagy az állampapír-piaci stratégia változtatására. Úgy véli nagyon fontos, hogy ezt az időszakot a gazdasági vezetők, a vállalatok arra használják fel, hogy átgondolják, milyen jövőbeli fejlesztéseket szeretnének végrehajtani. – Sokan azt mondják nincs pénz, én azt mondom nincs annyi pénz – tette hozzá Varga Mihály. De a kormány partner a vállalatok fejlesztéseinek, beruházásainak támogatásában, utalva a gyármenő programra, vagy az energia intenzív beruházások támogatására.

Mindent összevetve, nem szabad leírni a magyar gazdaságot, jelzi ezt az eddig elért növekedés és Varga Mihály szerint lehet, hogy még előttünk van a neheze, de a kilátásaink egyáltalán nem rosszak.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink