Kétmilliárdot költöttek a plázák korszerűsítésére

Hírek Figyelo.hu

Közel 2 milliárd forintból újította fel a tulajdonában álló Szeged Plazát, Kaposvár Plazát és Szolnok Plazát az Indotek Group

– olvasható a társaság közleményében.

Az összesen több mint 55 ezer négyzetméternyi területtel, és közel 35 ezer négyzetméternyi bérelhető területtel rendelkező plázákat az ezredforduló környékén építették és az elmúlt években nem végeztek rajtuk jelentős felújítást. A mostani korszerűsítés során mind a három pláza homlokzata megújult, a Szeged Pláza és a Kaposvár Pláza pedig belső felújításon is átesett, melynek során a a közösségi tereket, így többek között a közlekedő folyósokat és a mosdókat is modernizálták.

A Szeged Pláza új színvilágot kapott, és a mélygarázst is felújították,

a Kaposvár Plázának új bejárata lett, míg a Szolnok Plázában a vizesblokkok modernizálására került sor.

Változott a bérlői mix is a bevásárlóközpontokban, a Szegeden a mélygarázsban Airball pálya nyílt, míg a plázában nyílt egy új Vision Express, egy Rossmann, egy C&F és egy GYM Class fitneszterem, továbbá egy új DIGI ügyfélszolgálat és egy automata szolárium. Kaposváron a Sinsay nyitott üzletet, míg Szolnokon megújult a plázában található Rossmann és Spar.

A közel 40 fővárosi és vidéki bevásárlóközpontot üzemeltető Indotek Group azzal a céllal kezdte meg az ingatlanportfóliójába tartozó plázák felújítását, hogy modernebb, korszerűbb és élhetőbb plázákat alakítson ki. A legnagyobb hazai bevásárlóközpontokat üzemeltető ingatlanpiaci társaság nagy hangsúlyt fektet arra, hogy fejlesztések révén biztosítsa a portfóliójába tartozó ingatlanok állagmegóvását, valamint mindig ügyel arra, hogy a plázák lefedjék az aktuális piaci és vásárlói igényeket.

Lelkes László, az Indotek Group retail fejlesztési igazgatója a felújítások kapcsán elmondta, hogy plázafelújítási programjuk során már 7 bevásárlóközpont felújítására került sor és a jövőben következhet a győri vagy a pécsi üzletközpont megújulása is.

Nem félnek a magyarok az áruhitelekhez nyúlni

(Borítókép: Campona)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink