Kétmilliárd dollár feletti eredményt szállított a Mol

Hírek figyelo.hu

Éves alapon bő ötödével esett vissza a Mol eredménye, az elemzői várakozásokat azonban a finomítás és a kiskereskedelem üzletágban is felülmúlta az olajvállalat a szezonálisan gyengébb negyedik negyedévben. A tavaly elért 2,05 milliárd dollár után idén 2,3 milliárdos EBITDA-célt tűzött ki a társaság.

A koronavírus-járvány az év utolsó hónapjaiban is nyomott hagyott a Mol működésén. Az olajszektorban leginkább figyelt mutató, az egyszeri tételektől és készletátértékelési hatásoktól tisztított (CCS) EBITDA 22 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, tükrözve a gyengébb olajipari makrokörnyezetet. Az 140,4 milliárd forintos eredmény három százalékkal alacsonyabb az elemzői konszenzusban szereplő 144,5 milliárd forintnál, miközben adózott nyeresége kevesebb mint felére, 17,3 milliárd forintra zsugorodott.

A kutatás-termelés üzletág EBITDA-ja közel harmadával 55 milliárd forintra csökkent elsősorban az alacsony gáz- és olajárak miatt. A Brent típusú kőolaj tavaly év végi hordónkénti 44,2 dolláros átlagára közel 20 dollárral volt nyomottabb az egy évvel korábbinál.

A finomítás 40,5 milliárd forintot tett hozzá a csoportszintű EBITDA-hoz, ami éves alapon 30 százalékos visszaesést jelent, a piaci várakozásoknál ezzel együtt is magasabb eredményt szállított a szegmens. A teljesítményre a nyomott finomítói árrések és az utolsó negyedévben már megszokott szezonális hatás nyomta rá a bélyegét. A társaság 2020 utolsó negyedévében hordónként 1,3 dolláros finomítói marzzsal dolgozott, ami csupán töredéke az egy évvel ezelőtti, 4,3 dollár/hordó értéknek. A tonnánként 386,5 eurós petrolkémiai árrés viszont jelentős javulást jelent a 2019 végi 280,6 euró/tonnához mérten.

A fogyasztói szolgáltatások üzletág dinamikus bővülését a pandémia sem tudta megtörni, a szegmens EBITDA-ja 24 százalékkal 38,7 milliárd forintra nőtt, túlszárnyalva a 33 milliárd forintos elemzői prognózist. A negyedik, és egyben legkisebb gázszállítási üzletág eredménye 40 százalékkal 13 milliárd forintra apadt a határkeresztező kapacitások lényegesen alacsonyabb lekötések, valamint a csökkenő tranzit bevételek és a magasabb működési költségek következtében.

A vállalatcsoport egész éves eredménye a járványhelyzet és a gazdasági válság miatt 2019-hez képest 16 százalékkal csökkent, ám a 2020-ra kitűzött, 1,9 milliárd dolláros EBITDA-szintet ezzel együtt is bőven túlteljesítette a társaság, és végül 2,05 milliárd dollárral – 630 milliárd forinttal – zárta a pandémiával sújtott esztendőt. Az organikus tőkeberuházás (CAPEX) 1,41 milliárd dollárt tett ki, így az egyszerűsített szabad pénzáram 600 millió dollárt ért el 2020-ban.

Az idei évre vonatkozóan optimistább előrejelzést fogalmazott meg a vállalatvezetés, és a makrogazdasági környezet javulásában bízva 2,3 milliárd dollár körüli EBITDA elérését tűzte ki célul 1,7-1,9 milliárd dollár organikus tőkeberuházás mellett.

Több mint kétmilliárd dollár EBITDA-t termeltünk 2020-ban, és bár az eredményünk alacsonyabb volt 2019-hez képest, a válságra adott gyors reakciónknak köszönhetően még nagyobb szabad pénzáramot generáltunk, mint amit a COVID előtti célkitűzésünkben meghatároztunk. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy minden üzletágunk hozzájárult a pénzáram növeléséhez, még ebben a jelentős bizonytalanságokkal teli évben is. Arra számítunk, hogy 2021-ben részben normalizálódhat a makrogazdasági helyzet, ezért is emeljük 2,3 milliárd dollárra az éves EBITDA célkitűzésünket. A beruházásainknak szintén fel kell zárkózniuk, így az organikus CAPEX-ünk 1,7-1,9 milliárd dollár körül lesz, amit teljes mértékben a működésünkből fogunk tudni finanszírozni, így ismét szabad pénzáramot termelhetünk majd

– mondta el a jelentés kapcsán Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója.

(Borítókép: PuzzlePix/Shutterstock)

További híreink