Két táborra szakadt a Jobbik

Hírek
Meglepetésszerűen szoros eredmény született a Jobbik elnökválasztásán – jelentette ki Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa az M1 aktuális csatornán. A politológus szerint ez az eredmény is jelzi, hogy mennyire kettéosztott most a párt.

Deák Dániel elmondta: Sneider Tamás győzelmével, illetve az alelnökök személyét tekintve egyértelmű, hogy Vona Gábor hívei alkotják most a Jobbik vezetőségét, így várható, hogy az ellenlábasok most nagy számban hagyják majd el a szervezetet, köztük jó néhány vezető személyiség, mint például Toroczkai László.

Folytatódik a cukiságkampány

Deák Dániel úgy véli, a vezetőség összetételéből arra lehet következtetni, hogy folytatódik az az irányvonal, a „cukiságkampány”, amely végül a párt választási kudarcához vezetett. Vona Gábor, bár azt állította, hogy háttérbe vonul, a hírek szerint komoly kampányt folytatott azért, hogy Sneider Tamást válasszák meg elnöknek.

Erre utal Toroczkai László elnökválasztás után tett kijelentése is, amely szerint nem voltak egyenlőek a feltételek – tette hozzá. A politológus emlékeztetett, az új elnök, Sneider Tamás múltjában több botrány is van. Ott van például a skinhead múltja, amely miatt például 2014-ben az ellenzéki pártok nem támogatták, hogy az Országgyűlés alelnöke legyen.

Most is vannak még körülötte botrányok, például a fiai ellen rasszista cselekedetek vádjával folyik eljárás, ezekkel pedig Sneider Tamás meglehetősen nagy támadási felületet ad a Jobbiknak – mondta Deák Dániel.

Új pártot hozhatnak létre

Deák Dániel szerint Vona Gábor éppen ezért választotta ki Sneidert, mert ő zsarolható a múltja miatt, ezáltal Vona Gábor lényegesen könnyebben tudja őt befolyásolni. Az elemző úgy véli, a pártszakadás szinte biztosra vehető, hiszen több meghatározó Jobbik-tag már jelezte, hogy nem hajlandó Sneider Tamással együttműködni.

Az elemző úgy véli, valószínűsíthető az, hogy a radikális tagok egy új pártot hoznak létre. Ezt pedig szerinte minél előbb meg kellene tenniük, hogy a jövő évi uniós választásokon már megmérettethessék magukat.

Kevés szavazatkülönbséggel választották meg Sneider Tamást

Sneider Tamás a szavazatok 54 százalékát, 298 voksot szerzett meg, a másik jelölt, Toroczkai László pedig 46 százalékot kapott, ami 256 szavazat.

Az érvénytelen szavazatok száma kettő volt – tájékoztatott korábban Mirkóczki Ádám. Azt is ismertette, hogy a szavazást megelőzően mindkét jelölt 12 perces beszédet mondott, azelőtt pedig Vona Gábor leköszönő pártelnök tartott egy értékelő beszédet az elmúlt kétéves elnökségi ciklusról.

Toroczkai: nem voltak egyenlőek a feltételek

A Jobbik elnöki posztjára pályázó Toroczkai László szerint nem voltak egyenlőek a feltételek a tisztújításon.

Újságíróknak korábban azt mondta, ha retorziók indulnak el, azonnal kilép a pártból. Toroczkai a döntés után csalódottságának adott hangot, amiért nem tudott eljutni a tagsághoz, hogy személyesen is elmondhassa, miket tartott hibának az elmúlt két évben és hogyan tovább.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink