A nemzeti versenyhatóság nyáron indított vizsgálatot két szlovákiai vállalkozással szemben, mert weboldalukon vélhetően azt a hamis benyomást keltik, hogy a termékek jogszerűen forgalmazhatóak – annak ellenére, hogy mind a nikotint tartalmazó elektronikus cigaretták, mind a nikotinmentes dohányzást imitáló elektronikus eszközök ízesített változatainak forgalmazása és távértékesítése Magyarországon tiltott. Ez tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősülhet a hazai fogyasztókkal szemben, mivel a vásárlók a cégek honlapjai alapján tévesen legálisan árusíthatónak gondolhatják a termékeket. Az ügy körülményeinek mérlegelését követően a GVH most úgy döntött: ideiglenesen lekapcsoltatja a szóban forgó (magyar nyelvű) webáruházakat. Ennek célja, hogy a vállalkozások – vélhetően jogsértő – kereskedelmi gyakorlata ne érhesse el a hazai vásárlókat az ellenük zajló vizsgálata folyamán.
Az intézkedésnek köszönhetően a két érintett webshop egyike már nem elérhető. A másik webáruház azonban továbbra is működik, ezért ezzel a vállalkozással (a Bensons Europe s.r.o.-val) szemben – mivel nem teljesítette a döntésben előírtakat – a GVH elrendelte annak végrehajtását. A hatóság egyidejűleg pénzbírságot szabott ki a cégre és annak ügyvezetőjére, amely naponta egészen addig növekszik, amíg a vállalkozás nem teljesíti az ideiglenes intézkedést.
Kép: PuzzlePix / Shutterstock