Készülhetünk a durva kultúrharcra, ha labdába akarunk még rúgni

Hírek
Nemsokára hazánkba látogatnak az Európát végveszély állapotába juttató haladó elitek legkérlelhetetlenebb ellenfelei, hogy együtt próbáljanak meg válaszokat adni a kontinens jövőjét illető kérdésekre. Az Európa jövője című konferenciasorozat május 23-24-i eseményén résztvevő külföldi fenegyerekekek közül Douglas Murray-t már bemutattuk. Ebben az írásban a népfelség elve védelmezőjének, és Soros György könyörtelen kritikusának, Frank Füredinek a munkásságára vetünk közelebbi pillantást.  

Frank Füredi (Füredi Ferenc) 9 évesen hagyta el családjával Magyarországot 1956-ban, végül Angliában telepedett le. 1975 óta tanít a Kenti egyetemen, mára a világ egyik legismertebb szociológia professzoraként tartják számon.

Füredi saját bevallása szerint elkötelezett a népfelség, a szekuláris humanizmus, a szólás- és a helyváltoztatás szabadsága iránt. Ez sarkalta Célkeresztben Magyarország című, nemrég kiadott könyvének megírására is. A kötet előszavában a szociológus a következőképpen vall szándékairól: “azon kaptam magam, hogy kénytelen-kelletlen védelmembe veszek egy nemzeti, keresztény-konzervatív kormányt a nyilvánvalóan tisztességtelen bírálatokkal szemben. (…) Budapesti tartózkodásom nyilvánvalóvá tette számomra: a magyarok nem értik, hogy a nyugati média egy része miért bélyegzi meg az itteni politikai kultúrát ilyen kíméletlen ellenségességgel. Meglepődve tapasztalják, hogy a külföldi megfigyelők elítélendőnek tartják azt, amit ők a saját, „régi hagyományaikban gyökerező” útjuknak látnak. Remélem, e könyv segít majd eligazodni az emberi élet értelmét adó értékek gyakran zavarba ejtően konfliktusos dinamikájában. Ám azt is remélem, hogy nyugati olvasóim szintúgy hasznosnak találják majd e könyvet, mely betekintést nyújt azokba a kulturális értékekbe, amik keleti szomszédjaik viselkedését meghatározzák. A Kelet- és Nyugat-Európa közötti kulturális feszültségek ugyanis olyan konfliktusok tükröződései, amelyek a nyugati társadalmak mélyén is ott lappanganak.”

A kötetet kiadó Terror Háza Múzeum főigazgatója, Schmidt Mária recenziójában így fogalmaz Füredi könyvéről: “Füredi stílusa az angolszász esszéisták legjobb hagyományait követi, frappáns, egyszerű és közérthető. Mindez a szakirodalom alapos és széles merítésű ismeretével és ismertetésével párosul. A rólunk írt felületes és egy kaptafára készített konjunktúrairományok szerzőivel ellentétben, Füredi magyar, vagyis nemcsak a nyelvet, de a kultúrát is érti, a magyar habitus és érzelemvilág sem ismeretlen számára”.

A szerző kifejti, Európában kegyetlen kultúrharc zajlik, amelyben megtámadták a hagyományos értékeket. A szólásszabadság és politikailag korrekt véleménydiktatúra, a keresztény értékek és hagyomány valamint a leszámolás a több ezer éves európai kultúrával, a nemzetállami eszme és a nemzetállamok fölötti föderatív, birodalmi gondolat állnak egymással szemben. A felek nem egyezhetnek ki egymással hiszen vitájuk az identitásról, tehát a puszta létezésről szólnak.

Soros György ebben a harcnak egy jelentős figurája, és ezt Füredi is nagyon jól tudja. Nemrég egy kemény hangvételű cikkben írta le a Telegraph hasábjain, mit gondol a milliárdos tőzsdespekulánsról és hálózatáról. A professzor szerint a Soros-szervezetek aktivistái rendkívül arrogánsak és egész egyszerűen Istent játszanak szerte a világon.

A fentebb már említett véleményterror jellegzetességeit Füredi egy 2017-es előadásában érzékletes hasonlattal jellemezte. A szociológus úgy fogalmazott: a holokauszt borzalmai egy dogmatikus világot hoztak létre Nyugaton, amelyet akár vallásnak is lehet nevezni, és ugyanúgy veszélyes húzás nyilvánosan bírálni ott, mint az iszlám világ területén az iszlámot.

Füredinek a balliberálisok egyik kedvenc közéleti furkósbotjáról, a populistázásról is megvan a véleménye. Szerinte “amelyik politikus képes az emberek hétköznapi életének értékeiről beszélni a valóságtól elrugaszkodott politikai értékek helyett, azt populizmussal vádolják”.

Természetesen a véleményterrornak meghunyászkodó "bezzegkonzervatívokat" sem kíméli. Róluk egyszer úgy nyilatkozott, hogy a 60-as 70-es évek győztes baloldali kultúrharca óta a magukat konzervatívnak nevezők a legkevésbé sem azok. Ezzel szemben az igazi konzervatív irányzat épp most emelkedik fel, és sikere azon múlik, hogy kellő erővel beleáll-e kultúrharc következő felvonásába.

Frank Füredi előadását május 23-án lehet majd meghallgatni a Várkert Bazárban.

Borítókép: University of Kent

Ezek is érdekelhetnek

További híreink