Keresettek a kárpátaljai ingatlanok

Hírek Szőlősi Hunor
Ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés a kárpátaljai ingatlanok bérlése iránt, tette közzé saját elemzését a legismertebb ukrán szakportál, a LUN. A tavaly októberi és az idei júliusi adataikat összevetve megállapítható, hogy a háború teljesen átalakította a teljes ingatlanpiacot: míg a harci cselekmények térségében több lakóépület vált romhalmazzá, mint amennyit az utóbbi öt évben országszerte felhúztak, és gyakorlatilag megszűnt az adásvétel, a békésebb régiókban – jórészt a menekültek révén – a kereslet fellendült.

 

 

Az ingatlanok bérlését illetően a legnagyobb felfutást a jelentős magyar nemzetiségű lakossággal is rendelkező Kárpátalján regisztrálták. Itt, júliusra 455 százalékkal nőtt a lakások, családi házak bérlésével kapcsolatos megkeresések száma a LUN honlapján, ami nem meglepő, hiszen a szinte mindennapos légiriadók ellenére mindeddig csupán egyetlen orosz rakétatámadás érte a régiót, ezen belül is a hegyvidéki Volóc nagyközség vasúti infrastruktúráját. Emellett nyilván más szempontok is szerepet játszanak a prioritásokban, hiszen a Romániával szomszédos Csernyivci megye csupán 30 százalékos növekedést produkált tavaly október óta, holott ez az egyetlen régió Ukrajnában, ahová a háború kezdetétől egyetlen lövedék se csapódott be.

A nyugat-ukrajnai Ternopil megyében regisztrált 334 százalékos növekedés sem meglepő, nem úgy mint a harci övezethez viszonylag közel fekvő Poltava megye 364 százalékos mutatója. Szakértők véleménye szerint ez utóbbi annak tulajdonítható, hogy sok menekült nem szeretne túl messze költözni az otthonától, mások itt szeretnék átvészelni a téli hónapokat, mivel az állandó lakhelyükön súlyos károkat szenvedett az infrastruktúra.

A korábban a legdrágább nagyvárosok – Kijev, Harkiv, Zaporizzsja vagy Odessza – bérleményei az árak drasztikus csökkenése ellenére sem vonzóak az orosz rakétacsapások veszélye miatt, ugyanez igaz a Fekete-tenger tágabb környékének ukrán kézen lévő területeire is.

 

Mérséklődő bérleti díjak

 

Az árak szinte minden régióban csökkentek a lakosság általános elszegényedése és a hrivnya devalválása következtében (egy dollár a jegybank által megállapított árfolyamon most 36,6 hrivnyát ér a korábbi 29,5 helyett). Kivételt képez a már említett közép-ukrajnai megye, Poltava, ahol a kereslethez hasonlóan az árak is megháromszorozódtak. Az elemzők külön kiemelik Kárpátalját, ahol a csúcskereslet ellenére dollárban számolva 18 százalékos árcsökkenés tapasztalható.

Ami a konkrét számokat illeti: Ungváron a legkeresettebb egyszobás lakások havi bérleti díja a bérlemény állapotától, elhelyezkedésétől és felszereltségétől függően átlagosan 6,5 ezer hrivnyától 24 ezer hrivnyáig (70 ezer-248 ezer forint) terjed, míg a kétszobásoké 13 ezertől és 56 ezer hrivnyáig (140 ezer-600 ezer forint). A kínálat annak ellenére szűkös, hogy a háború előtt közzétett adatok szerint az országos átlagbér mintegy 14,6 ezer hrivnya (157 ezer forint) volt. Habár 2022 februárja óta nem közöltek hivatalos adatokat, nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a bérek azóta alig nőttek.

 

Új lakások

 

Az eladó ingatlanok száma a használt lakások piacán visszaesett az utóbbi hónapokban. Ennek oka abban is keresendő, hogy a háború idején bevezetett szigorítások értelmében az adásvételi szerződés megkötésekor az eladónak és a vevőnek is személyesen jelen kell lenni az ingatlant nyilvántartó régió valamelyik közjegyzőjénél. Lanyha forgalom mellett a kínálat csupán Csernovci megyében (39 százalék) és Kárpátalján (8 százalék) nőtt.

Ami az új építésű lakásokat illeti, az árakat békeidőben is hagyományosan a dollárhoz kötötték, így a hrivnya aktuális állapota azonnal visszatükröződik az adásvételi szerződésekben. A fővárosban augusztus elején egy négyzetméter átlagára 44,5 ezer hrivnya (mintegy 480 ezer forint) volt, 5,2 ezer hrivnyával több, mint egy hónappal korábban. Ugyanakkor Lembergben (Lviv) 42,5 ezer hrivnyába (458 ezer forint) került egy négyzetméter, ami 7,1 ezer hrivnyás növekedést jelent. Meglepő, hogy a több hónapja orosz lövedékeknek kitett tengerparti Odessza mutatója a harmadik legmagasabb az országban (38,5 ezer hrivnya/négyzetméter), ráadásul még 10,5 ezerrel nőtt is az átlagár az utóbbi hónapban.

A dobogósokat Kárpátalja követi 36,8 ezer hrivnyás négyzetméterenkénti árral (kb. 397 ezer forint), ami nyolcezer hrivnyás emelkedést jelent. Ez az árszint kétszer magasabb, mint a szomszédos nyugat-ukrajnai megyékben.

 

Denisz Szudilkovszkij, az elemzést elkészítő LUN marketingigazgatója rámutat, hogy Ukrajna nyugati régiójában újraindították a befagyasztott építkezések 90 százalékát. Az árak viszont egyre magasabbak a hrivnya elértéktelenedése és az infláció következtében. Egyelőre nem kezdődnek újabb építkezések, ami a jelenlegi magas árak ellenére előbb-utóbb hiányt okoz majd az új lakások éledező piacán. A használt lakóingatlanok piacán viszont még nem várható elmozdulás.

Azt egyelőre nem lehet megbecsülni sem, hogyan rajzolódik majd át Kárpátalja nemzetiségi összetétele a háborút követően. Egyes becslések szerint a harcok kitörése előtt 130 ezer főre tehető magyar kisebbség fele elhagyta a szülőföldjét. Az otthonokban főként nők, gyerekek és a 60 év fölötti, nem hadköteles férfiak maradtak. Ha megindulna egy újabb, a tavaszihoz hasonló menekültáradat Kárpátalja felé, nem zárható ki, hogy az itthon maradtak értékesítik a lakásaikat, házaikat és külföldre, mindenekelőtt Magyarországra költöznek.

 

Szőlősi Hunor

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink