Kelendő Bálint gazda és Závada

Hírek
Augusztusban is sok szépirodalmat olvastunk, és kelendőek voltak az önéletrajzi írások, a nyár utolsó hónapjában az olvasók nagy figyelmet szenteltek annak, hogy megtalálják a választ az élet nagy kérdéseire. A Bookline havi sikerlistáján átvette a vezetést Orvos-Tóth Noémi sikerkönyve, ezt követi a csernobili atomkatasztrófa áldozatainak történetét feldolgozó könyv, harmadik helyre pedig a sikerével minden rekordot megdöntő mű, Edith Eva Eger Döntés című írása került – olvasható a Libri Bookline adataiból.

Orvos-Tóth Noémi hónapok óta sikert sikerre halmoz a Bookline havi sikerlistáján. Örökölt sors című könyvében nagy feladatra vállalkozott, megkísérli végigvezetni az olvasót egy transzgenerációs önismereti úton, amelynek segítségével lehetőség nyílik helyrehozni a múltból megörökölt negatív érzelmi viszonyulásokat és viselkedési mintákat.

A csernobili atomerőmű tragédiája most újra előtérbe került Szvetlana Alekszijevics könyvének és az HBO Csernobil című sorozatának köszönhetően.
A Nobel-díjas író húsz éven át tartó kutatómunkája nyomán született a Csernobili ima, ami hónapról-hónapra helyet követel magának a legkeresettebb könyvek listáján 1944-ben dr. Edith Eva Egert családjával együtt Auschwitzba deportálták, ahol szülei életüket vesztették. Testvérével túlélték a borzalmakat, a háború után Amerikába menekült és pszichológusnak tanult. Mára elismert szakemberként a bántalmazott nőknek, poszttraumás stresszel, függőséggel vagy gyásszal küszködőknek segít. Könyve, A döntés egyszerre memoár és útmutató, melynek célja, hogy mindannyiunknak segítsen kiszabadulni saját elménk börtönéből.

A nyár utolsó hónapjában is előszeretettel olvastunk szépirodalmi műveket.
Závada Pál legújabb regénye, a Hajó a ködben hősei a Weiss Manfréd Művek örökösei. Závada személyes hangon számol be a Weiss család megpróbáltatásairól, túlélésért folytatott küzdelmeikről.

Továbbra is nagy érdeklődésnek örvend az idei Libri irodalmi közönségdíjas Krusovszky Dénes első regénye, az Akik már nem leszünk sosem. Ki nem mondott érzelmek, a magyar történelem sorsfordító történései, múltbeli cselekedeteink jelenre gyakorolt hatásai elevenednek meg a regény lapjain. Péterfy-Novák Éva az Apád előtt ne vetkőzz című új regényében megrázó kérdéseket tesz fel: mi lesz egy megnyomorított gyermekből? Hogyan válik szörnyeteggé egy felnőtt? És vajon meg lehet-e törni a generációkon átívelő családi mintákat?

Péterfy Gergely legújabb könyve, A golyó, amely megölte Puskint mágikus erővel jeleníti meg a 20. és 21. század Kelet-Európáját, ahol újraelevenednek a szenvedély, a gyűlölet, a barátság és az árulás ősi történetei.

Mindig is izgatni fognak minket az igaz történetek, az ismert vagy éppen nehéz sorsú emberek vallomásai.
Stern Rózsa Ibolya egyike azon keveseknek, akik túlélték Josef Mengele borzalmas kísérleteit. Évtizedekkel a második világháború után mesélte el emlékeit Veronika H. Tóth újságírónak. A Mengele-lány című memoárja olyan sorsokat örökít meg, amelyeknek nem lenne szabad feledésbe merülniük.

Michelle Obamának 2009 és 2017 között nagy szerepe volt abban, hogy a Fehér Házban soha nem látott nyitottság és elfogadó közeg alakuljon ki. Az Így lettem egy személyes vallomás, amely által megismerhetjük az egykori amerikai first lady életének legfontosabb pillanatait.

Bálint gazda, a százéves kertész című könyvben a mindig mosolygó Bálint György életét ismerhetjük meg, emberpróbáló időkről és sorsfordító évekről olvashatunk.

Magyarország legismertebb kertésze mesél arról, hogy hogyan élte túl a munkaszolgálatot és a mauthauseni haláltábor borzalmait; de megtudhatjuk azt is, hogy miként tette túl magát tévéműsora, az Ablak megszűnésén.

Barabási Albert-László a mindennapi életből vett példák segítségével világítja meg a siker törvényszerűségeit A képlet című könyvében. Az idei Libri irodalmi díj döntőse bemutatja a törvényeket, amelyek alapján megjósolható, hogy adott feltételek között ki lesz sikeres.

Philip Zimbardo az egyik legismertebb pszichológiai szakember, aki a Stanford Egyetem professzoraként, börtönkísérlete révén vált világhírűvé. Vivian McCann-nel és Robert Johnsonnal írt könyvében felhasználják a legfrissebb kutatási eredményeket, és esettanulmányokkal, a kritikus gondolkodást fejlesztő feladatokkal segítik, hogy az elsajátított tudást a mindennapi életben is alkalmazhassuk. A Pszichológia mindenkinek 1. az első része annak a négy kötetes sorozatnak, amely bemutatja Zimbardóék munkáját.

A gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el négy évvel ezelőtt a Bookline a Szívünk rajta gyerekkönyvajánló programot, így könnyítve meg a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást, ami augusztusban a program szakmai és gyerekzsűrije szerint Nagy Diána Babageometria Minták című könyve lett.

A szakmai csapat részéről Bényei Judit, a MOME docense szerint: A kontrasztos, fekete-fehér egyszerű, bájos, mégis izgalmas képek sok szülő visszajelzése alapján valóban lekötik a kiscsecsemők figyelmét. Az egyszerű geometriai formák absztrahált lényekké változnak és meseszerű természeti környezetté, tengerré majd kerti világgá alakulnak.

 

Borítókép Getty Images

Ezek is érdekelhetnek

További híreink