Kata és rezsicsökkentés: szükséges döntések  

Hírek Sz.Cs.
Egész egyszerűen nem bír el az ország 450 ezer katást a mostani háborús helyzetben – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban. A kormányfő szerinte muszáj volt átalakítani a rezsicsökkentést, ezen múlt a rendszer fenntartása.

 

Alaposan részletezte Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban, hogy miért döntött a kormány arról: átalakítja a rezsicsökkentés rendszerét és a katát. A háború nemcsak a frontokon zajlik, hanem a gazdaságban is, ennek a része az árak emelkedése, ez pedig megkérdőjelez mindent, amihez eddig hozzászoktunk – így indokolta a lépéseket.

A kormányfő szerint ha nem nyúltak volna a rezsicsökkentési rendszerhez, akkor azt teljes egészében meg kellene szüntetni. Megismételte azt a korában ismertetett adatot, hogy a háztartások háromnegyede az átlagfogyasztás alatt található.

Orbán Viktor a kata módosítását is megindokolta, szerinte a mostani körülmények között egész egyszerűen nem bír el az ország 450 ezer katást. Emlékeztetett, hogy mi volt a kezdeti szándék, ám idővel a cégek kihasználták a helyzetet, és egyre inkább a foglalkoztatás alternatívájaként kezdett el működni a rendszer. Jelezte, hogy vannak más kedvező adózási formák, mint a kiva vagy az átalányadózás, az érintettek szeptember 25-ig nyilatkozhatnak, hogy milyen adónemet választanak.

A miniszterelnök egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy 150 ezer katást elbír az ország, 450 ezret nem, tehát a kormányfő is úgy számolt, hogy nagymértékben csökkenhet az adónemben lévők száma, a VG korábban szakpolitikai forrásokból úgy értesült, hogy a valós szám 70-80 ezer fő körül lehet.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink