Kalkulátor a katás vállalkozásoknak

Hírek Szajlai Csaba
A NAV és a Pénzügyminisztérium kalkulátorokkal segíti a döntéshelyzetbe kerülő, katás  vállalkozásokat – jelentette be az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke.

A költségvetés számára 250-300 milliárd forintnyi kiesést okozott a kisadózói lehetőség – mondta Bánki Erik a távirati iroda összefoglalója szerint. A gazdasági bizottság elnöke közölte: a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) új szabályozásával a kormány visszatért a kiinduló ponthoz, ahhoz a szándékhoz, amiért az adónem megszületett, hogy legyen a lakosságnak szolgáltatást nyújtó, vagy termékeket értékesítő egyéni vállalkozóknak egy alacsony összegű, kevés adminisztrációval járó, ésszerű adózási forma – mondta Bánki Erik, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a gazdasági bizottság elnöke.

Kiemelte, ilyen szakmák például a fodrász, a villanyszerelő, a műkörmös, a festő, a kézműves. Induláskor ezeknek a vállalkozásoknak az aránya a katát választó adózók közül 85 százalék volt. Látható, hogy a kormány jól eltalálta azt a kört, amely az ilyen kedvező, alacsony adminisztrációval, alacsony adózási teherrel járó formát választhatják. Ők az új jogszabály szerint jól fognak járni, hiszen az eddigi 12 millió forint árbevételszintet 18 millió forintra emelték. Felhívta a figyelmet arra, hogy több lehetőségük is lesz azoknak, akik nem férnek be az új jogszabály hatálya alá.

Egyrészt átalányadózók lehetnek, és ha valóban vállalkozók és cégeknek szolgáltatnak, akkor kedvező, 40 százalékos költséghányad-elszámolhatósággal rendelkező adózási formában. Valamivel ugyan többet fognak fizetni, de még mindig egy alacsony adminisztrációs és alacsony adóteherrel bíró formát választhatnak. Az átlag magyar jövedelmet alapul véve a katához képest 515 ezer forinttal fognak több adót fizetni éves szinten, mint eddig. Mellékállás esetén az átlagbérszint felét figyelembe véve, ők a katával szemben 20 ezer forinttal kevesebb adót és járulékot fognak fizetni. Az eddig a kata hatálya alá tartozó társas vállalkozások a kisvállalkozási adózásban még mindig megtalálhatják az átlag feletti kedvezményt nyújtó adózási lehetőséget.

A NAV és a Pénzügyminisztérium kalkulátorokkal segíti a döntéshelyzetbe kerülő vállalkozásokat. Az ígéret szerint napokon belül elérhető lesz a Pénzügyminisztérium, és az adóhivatal honlapján az a kalkulátor, amely mindenkit segít abban, hogy megtalálja a legkedvezőbb, legelőnyösebb megoldást – tette hozzá a gazdasági bizottság elnöke.

Borítókép: Pixabay

Ezek is érdekelhetnek

További híreink