Június elején nyit a Cinema City

Hírek Figyelo.hu

203 nap zárvatartás után június 3-án nyitja újra a Cinema City országszerte mozijait.

A cég közleménye szerint a kényelmes és biztonságos mozizás mellett a sokszínű és fergeteges hazai és nemzetközi filmkínálat is garantált lesz. Mint írták, már az első héten olyan filmek debütálnak, mint az Oscar-díjas Nomádok Földje, a Lelki ismeretek és limitált előadásban a Még egy kört mindenkinek. Júniusban indul a Cinema City vásznain többek között a Hang nélkül 2, a Halálos Iramban 9., a Szörnyella és Démonok között 3. – Az ördög kényszerített. A családokat a Disney stúdió Luca és a Sony stúdió Nyúl Péter – Nyúlcipő animációs filmjei várják.

Jelentős magyar és nemzetközi filmkínálat lesz elérhető a 2021-es mozis évben, hiszen valamennyi, a szélesebb közönséget vonzó produkció mozis premierje elmaradt. Júniusban érkezik a Cinema City mozijaiba a Nomádok Földje, a Lelki ismeretek, a Hang nélkül 2, a Halálos Iramban 9, a Szörnyella, Démonok között 3. – Az ördög kényszerített és a Spirál: Fűrész hagyatéka. A magyar produkciók közül a Spirál, a Hét kis véletlen és az Éden is látható lesz a vásznakon.

(Borítókép: Shutterstock)

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink