Juncker alattomosan megpróbálta kizáratni a Fideszt a Néppártból, de nem jött össze

Hírek
Rogán Antal az MTI-nek elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök távollétében tett javaslatot a Fidesz kizárására az Európai Néppártból (EPP) Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke Salzburgban, a kezdeményezést azonban visszautasították  

.A miniszterelnök kabinetfőnöke felidézte, hogy két esemény zajlott le egyszerre. Egyrészt az Európai Néppárt csúcstalálkozója az EPP-hez tartozó kormányfők és pártelnökök részvételével, másrészt az európai uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója. 

Az Európai Néppárt csúcstalálkozóján Jean-Claude Juncker tett egy javaslatot, amely a Fidesz kizárására irányult az EPP-ből.

A miniszter sajnálatosnak nevezte, hogy az EB elnöke ezt a javaslatot akkor tette meg, amikor Orbán Viktor már nem tartózkodott a teremben, mert el kellett mennie egy négyszemközti találkozóra Sebastian Kurz osztrák kancellárral; ez előre ismert program volt.

Jean-Claude Juncker tehát megvárta, amíg a magyar miniszterelnök elhagyja a termet – emelte ki Rogán Antal.

Ennek ellenére a kormányfő távollétében lezajlott vitán az EPP csúcstalálkozójának résztvevői egyértelműen visszautasították az EB elnökének javaslatát, így nem kerül sor ilyen folyamat elindítására.

Másrészt lezajlott az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója, amelyre azzal a szándékkal érkezett Orbán Viktor és a magyar delegáció, hogy világossá tegye a határőrizet ügyében előterjesztett brüsszeli javaslatnál: Orbán Viktor azzal a szándékkal érkezett, hogy világossá tegye, Magyarország nem engedi át a határőrizet jogát Brüsszelnek és a Frontexnek – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.

A magyar határt magyar katonák és rendőrök fogják védeni – nyomatékosította. A javaslatot megvitatták az uniós állam- és kormányfők, és az eredmény az lett, hogy "visszadobták" az indítvány azon részét, amely hatásköröket vont volna el a nemzeti szuverenitásból, például a magyar határőrségtől és rendőrségtől.

A csata azonban nem ért véget, a javaslatot év végéig újra napirendre veszik a tagállamok vezetői – közölte Rogán Antal.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink