A Balaton-felvidéki Nemzeti park Keszthelyi-hegységben idén hirdetett nemzettúráinak többsége 20 kilométer körüli távot jár be, megemlékezve a nemzeti park kihirdetésének évfordulójáról. A hosszú távú, nagy szintkülönbséget átfogó túrákat a terület természetvédelmi őre vezeti. A szombaton a Várvölgy Önkormányzat parkolójából 9 órakor induló túra során a Várvölgyről a Szebikét megkerülve, Sarvalynál Ördögigába hajtják a fejüket a bátor résztvevők, majd az uzsai erdőtömböt megkerülve Ördögkövek között botladozva gyalogolnak vissza Várvölgyre – 8-9 óra alatt.
Ugyanazon a napon lesz a Salföldi vigasság is, a Salföldi Majorban. Ahová a belépés térítésmentes ezen a napon, hiszen ott is a Balaton-felvidéki Nemzeti Park létrejöttének huszadik évfordulóját ünneplik. Az érdeklődők helyi termelők kézműves portékáival, népi játszóházzal ismerkedhetnek meg a szintén 20. születésnapját ünneplő Majorban, amely egy működő gazdaság életét és őshonos magyar háziállatfajtákat mutat be. Rackajuhot, mangalicát, bivalyt, szürkemarhát, baromfikat, pásztorkutyákat, lovakat, valamint egy fűszer- és gyógynövénykertet. A kicsiknek az állatsimogató kisállatai is okozhatnak örömet.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot a magyarországi nemzeti parkok sorában nyolcadikként hirdették ki, annak ellenére, hogy már az 1940-es években interpelláció hangzott el az országgyűlésben egyik tájegységének – a Tihanyi-félszigetnek – első magyarországi Nemzeti Parkká nyilvánítása érdekében. Az 1997-ben megalakult, hat korábbi tájvédelmi körzetből létrejött nemzeti park a Balaton északi partján, 1-15 kilométer szélességű sávban húzódik a Tihanyi-félszigettől a fokozottan védett Kis-Balatonig összefüggő ökológiai rendszert biztosítva.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósághoz a Magas-bakonyi, a Somló Tájvédelmi Körzet, a Mura-menti Tájvédelmi Körzet (2007 óta), valamint a három megyében összesen 27 kisebb természetvédelmi terület is hozzátartozik. Működési területe 2004. január 1-től jelentősen bővült. Így az illetékességi terület kiterjed Veszprém- és Zala megyére, Györ-Moson-Sopron megyében 5 település teljes közigazgatási területére, Somogy megyében a Balatoni Kiemelt Üdülőkörzetbe tartozó településekre, kivéve Marcali teljes közigazgatási területét. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságtól átkerült mintegy 110 ezer hektár magába foglal több védett (a Nagybereki Fehérvíz, a Látrányi-puszta, a somogyvári Kupavár-hegy természetvédelmi területek), és védelemre tervezett területet is.
Borítókép: Balaton-felvidék, tanúhegyek (fotós: Szenthe Zoltán, bfnp.hu)