Jól megy a szekér az Ersténél

Hírek Barát Mihály Tamás
Az Erste Bank első kilenchavi adózott eredménye többszörösére nőtt éves összevetésben, és dinamikusan nőtt a hitelek állománya is.

Több mint 45 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el 2021. első kilenc hónapjában az Erste Bank, ami többszöröse az egy évvel korábbi 12 milliárdnak – hangzott el a pénzintézet mai sajtótájékoztatóján. Jelasity Radován elnök-vezérigazgató közölte: a működési bevételek – részben a moratóriummal összefüggő, egyszeri hatások miatt – 23,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, miközben a működési kiadások ennél jóval visszafogottabb mértékben, 9,2 százalékkal emelkedtek. Ennek nyomán a működési eredmény 37,8 százalékkal, 76 milliárd forint közelébe emelkedett éves összevetésben.

Az ügyfélhitelek – kötvényekkel együtt számolt – állománya 10,4 százalékkal emelkedett 2020. szeptemberéhez képest,

így már csak bő 20 milliárd forinttal maradt el a 2000 milliárdos határtól.

Az új hitelek és kötvények kihelyezése 6 százalékkal emelkedett 2020 első kilenc hónapjához viszonyítva: ezen belül a vállalatoknál 14, a lakosságnál pedig 1,6 százalékos volt a bővülés. Az ügyfélbetétek állománya eközben 2806 milliárd forint közelébe emelkedett, ami 12,9 százalékos, éves emelkedés.

Harmati László, az Erste Bank vezérigazgató-helyettese
Fotó: Móricz-Sabján Simon

A teljes lakossági hitelállomány – csökkenő mértékben ugyan, de részben a moratórium miatt is – 16 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest – közölte Harmati László,

az Erste Bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese. A lakáspiac bővülésének köszönhetően a lakáshitelek folyósítása 34 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A személyi kölcsönöknél szintén – 20 százalékkal – nőtt az új szerződések összege, ám a babaváró hitel iránti igény csökkent, és az új folyósítások összege 29 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Ami a moratórium meghosszabbításának lakossági portfólióra gyakorolt hatásait illeti, a harmadik fázisba a teljes lakossági hitelállomány 5 százaléka lépett be. Az érintett állomány 35 százaléka személyi kölcsön, 28 százaléka jelzáloghitel, 12 százaléka folyószámlahitel, 10 százaléka pedig hitelkártya-tartozás volt.

A magyarországi Erste Csoport által kezelt ügyfélvagyon – befektetés és betét – egy év alatt 19 százalékkal, 4082 milliárd forintra emelkedett szeptember végére, ezen belül a befektetések aránya 59 százalék volt. Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a befektetések állományának jövőbeli növekedéséhez a magas lakossági megtakarítási kedv mellett hozzájárul a Random Capital megszerzése is:

a szeptember elején megvásárolt brókercéggel közel 22 ezer értékpapírszámla és mintegy 70 milliárd forint megtakarítás érkezik az Erste kötelékébe.

Szabados Richárd, az Erste Bank vállalati üzletágának vezetője elmondta: a kötvény- és hitelállomány együttesen több mint 3 százalékkal haladta meg a szeptemberi értéket. A kis- és középvállalkozásoknál a hitel- és kötvényállomány egy év alatt 14 százalékkal gyarapodott, míg az új kihelyezés 31 százalékkal bővült éves összevetésben. A bank – hangzott el – aktívan részt vesz a Nemzeti Kötvényprogramban: az idei első kilenc hónapban hét jegyzésben vett részt, összesen több mint 50 forint értékben.

Bűvös határt lépett át a lakáshitelpiac

(Borítókép: Akos Stiller/Bloomberg / Getty Images)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink