A 176. hajózási szezonban július közepéig már egymillió utast szállítottak a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) személyhajói és kompjai. A társaság a rekord utasszámot két héttel korábban érte el, mint a tavalyi évben – közölte a társaság. A kompszolgáltatás július 3-án érte el a félmilliós utasszámot, a hónap második felére pedig már a 695 ezer főt is meghaladta. A személyhajók is népszerűek, az utasok száma július 21-én átlépte a 305 ezer főt, ami 87 ezer utassal több, mint egy évvel korábban.
Az idei év eddigi legforgalmasabb napján, július 16-án a 4 komp több mint 16 ezer utast szállított a Balaton két partja között, a kerékpárok száma összesen pedig 22 százalékos emelkedést mutat az előző évhez képest. A személyhajózás idei legforgalmasabb napján, július 12-én közel 13 ezren hajóztak. A legkedveltebb járatok továbbra is a Fonyód-Badacsony (80 ezer utas) és a Siófok-Balatonfüred-Tihany (88 ezer utas) útvonalak.
A BAHART séta- és esti programhajóit eddig összesen több mint 70 ezren választották, a siófoki, keszthelyi és balatonfüredi séta-és nosztalgiahajók mellett a bulihajók voltak a legnépszerűbbek. A legkényelmesebb vásárlási módot kereső utasok a jegy.bahart.hu oldalon online is megvásárolhatják hajójegyeiket. A szolgáltatás bevezetése óta közel 15 ezer online jegyvásárló utas szállt fel a fedélzetre. „A társaság tizennyolc kikötőben felújított hajókkal, bővített menetrenddel, új arculattal és széleskörűbb büféválasztékkal várja a hajózni és kirándulni vágyókat” – áll a közleményben.
Fotó: BAHART
Képünkön a Csobánc nosztalgiahajó látható