Macron elnök pártja, a Le Républic en Marche (LREM) az első becslések szerint a vártnál ugyan kevesebb, 350 mandátumot kapott, ám így is abszolút többséggel futhat neki a kormányzásnak. A kényelmes többség leértékeli az LREM-mel szövetséges Francois Bayreau MoDem pártját. Macron egyébként is nyitott a mérsékelt bal- és jobboldal felé, így a franciákra váró reformokhoz külső képviselői szavazatokat is remél.
A választás alatti gesztusoknak ára lesz, az LREM több korábbi szocialista nagyágyú ellen nem indított jelöltet, így azok az új Nemzetgyűlés tagjai lehetnek. A támogatásért “cserébe” az elnök támogatást vár tőlük, pl. a munkajogi reformjához, aminek gazdasági miniszterként egyszer már nekifutott.
A munkajogi reform csak a választás utáni fekete leves első része. Ami az utcai tiltakozások miatt korábban nem sikerült egészen, azt Macron most a parlamenti többségével próbálja keresztülvinni. A reform lényege, hogy német, vagy skandináv példára rugalmassá váljon a francia munkaerőpiac. A korábbi ágazati szint helyett üzemi szinten lehet majd a munkafeltételekről megegyezni, ahol a szakszervezetek már nem olyan erősek.
A francia cégek ugyanis alig vettek fel munkásokat, hiszen a rigid munkajogi szabályok miatt utóbb csak nehezen tudták elbocsátani őket. Most ezen lazítanának, a decentralizációt a legbefolyásosabb szakszervezet, a CFDT is támogatja, igaz, ők az elnökkel ellentétben nem maximalizálnák a munkajogi kártérítések felső összegét. A CFDT támogatásával sikerülne megosztani a szakszervezeteket, és a legkésőbb őszre várható utcai tiltakozások élét tompítani.
Az északi országokéhoz képest rekord magas, 10% feletti francia mukanélküliség csökkentésére Macron (Sarkozy korábbi elnök példájára) eltörölné a szent tehénnek számító, heti 35 óra feletti munkavégzés különadóját. Sarkozy a nyugdíjkorhatárnál is intő példa, hiszen bukásának egyik oka, hogy 60-ról 62-re emelte a nyugdíjkorhatárt, amit Hollande szocialista elnök visszavont. Eközben Németországban a 67., Angliában a 68-70. életévig kell a teljes nyugdíjért dolgozni, így Macronnak is lépnie kell valamit.
Macron a reformokat akár rendeleti úton is bevezetné, amit a parlmentnek utóbb jóvá kell hagynia. Ez aligha kétséges, az LREM-nek ugyanis kényelmes többsége van, ráadásul képviselőinek többsége tapasztalatlan újonc, akiktől fő feladatként az elnök támogatását várják el. Az LREM 525 képviselő-jelöltjének zömét 19 ezer jelentkező közül választották ki, így az Economist gyűjtése szerint volt közöttük 11 gazdálkodó, két tűzoltó, egy vadászpilóta, egy matematikus és egy fodrász is.
A franciákra még több refrom vár, Macron nem árult zsákbamacskát, “Révolution” című könyvében és kampányában 120,000 közelkalmazotti állás megszüntetéséről és 60 milliárd eurós megszorításról beszélt. Igaz ígért egy 50 milliárd eurós beruházási tervet is, ám ezt – májusi első berlini útján tett kijelentése alapján – egy közös eurozóna kötvény által finanszírozná.
Az eurokötvényeket már Berlin sem ellenzi annyira vehemensen, ám 25 évvel a Maastrichti Szerződés (és konvergenciakritériumok) elfogadása után a felelős gazdálkodásra tett ígéretek helyett végre eredményeket vár. Macronnak ezért (is) sürgős a régóta esedékes strukturális reformok elindítása.
A reformokat nem csak Berlinben és Brüsszelben figyelik élénken, hanem Olaszországba is, ahol a hatalomba visszatérni készülő Matteo Renzire vár Macronhoz hasonló feladat. Az olasz választók ugynais legkésőbb jövő tavasszal döntenek arról, hogy mekkora adag fekete levest “rendeljenek” maguknak.
