Jogszabály-módosítási kezdeményezés a vízibicikliken elhelyezendő mentőfelszerelésért

Hírek
Jogszabály-módosítást kezdeményez a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) a Belügyminisztériumnál annak érdekében, hogy kötelező legyen mentőfelszereléssel ellátni a vízibicikliket - közölte Molnár Gábor, a BFT munkaszervezetének igazgatója. 

Elmondta: azt szeretnék elérni, hogy a vízibickliken legyen mentőpatkó vagy mentőgyűrű.
    
A 300 vízijármű-kölcsönző kezelésében körülbelül 5 ezer vízibicikli van, amelyet kellemes időben naponta 50-100 ezer ember használ. 2017-ben hat, tavaly egy ember halt meg fulladás következtében ezek használatakor – tette hozzá.

    
A BFT a tragédiák megelőzéséért már tavaly elindította balesetmegelőzési programját, amely a területfejlesztési tanács honlapján (balatonregion.hu) olvasható.

    
A tanács tavaly ősszel bízta meg közbiztonsági testületét, hogy tekintse át három probléma – a nagyrendezvények miatti zajterhelés, a vízibiciklis balestek és az elektromos jetski-használat – jogi hátterét.

    
Molnár Gábor közölte: ezekben a kérdésekben társadalmi egyeztetésre, majd konszenzusra van szükség.

    
A BFT most vizsgálja, miként lehet a legszélesebb körben lebonyolítani a véleménykutatást és -egyeztetést – tette hozzá.

Borítókép: MTI Fotó: Balogh Zoltán

Ezek is érdekelhetnek

További híreink