Jogerősen 2 évre ítélték Soros Györgyöt

Hírek
Soros bűnösségét négy bíróság is kimondta, de a milliárdos évek óta menekül az igazságszolgáltatás elől – írja a Ripost. A spekulánst bűnszervezetben elkövetett pénzügyi csalás miatt ítélték el.

A lap információi szerint Soros évek óta bujkál egy jogerős, végrehajtható börtönbüntetés elől, akit  bűnszervezetben elkövetett pénzügyi csalás miatt  jogerősen és végrehajthatóan másodfokon is elítélt a párizsi fellebbviteli bíróság.

Soros György még 1989-ben manipulált és csalt a francia Btk.-ba ütköző módon a Société Générale nevű francia pénzügyi óriáscég részvényeivel. Ebben az ügyben több mint 30 millió részvény cserélt bűnös spekulációk révén gazdát, Soros mintegy 2,07 milliárd eurót mozgatott meg, és a végén minimum 2 millió 400 ezer eurót zsebelt be, minden jogszabályt megszegve.

A párizsi bíróság végül jogerősen 2 év letöltendő börtönre ítélte Soros, valamint 2,9 millió eurós bírságot szabott ki a spekulánsra.

Borítófotó: 888.hu

Ezek is érdekelhetnek

További híreink