Jó ütemben haladnak a Modern városok program keretében megvalósuló fejlesztések

Hírek
Eddig a keretösszeg mintegy harmadát hívták le a megyei jogú városok - mondta a Modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton Sopronban, a megújuló Csik Ferenc Uszoda alapkőletételén, az ideiglenesen kialakított légtartásos strandmedence átadásán.

Gyopáros Alpár hangsúlyozta, hogy közel 260 projekt indult el az országban, amelyek összértéke 3800 milliárd forint. A keretösszegből eddig mintegy 1400 milliárd forintot használtak fel a megyei jogú városok. A fejlesztések háromnegyede hazai költségvetési forrás. 

Emlékeztetett, hogy a program keretében országszerte autópályák, kórházak, kulturális intézmények, ipari parkok és turisztikai beruházások készülnek. A "vidék legnagyobb fejlesztési programját" 2015. március 25-én hirdette meg Orbán Viktor miniszterelnök Sopronban.

A Sopront érintő fejlesztések összege meghaladja a hatvanmilliárd forintot, amelynek mintegy felét hívta már le az önkormányzat. Az uszodafejlesztésen túl egyebek mellett ipari parkot létesítenek, megújultnak a belváros utcái és komplex turisztikai fejlesztést hajtanak végre a Fertő tó hazai partján – mondta. 

Borítófotó: illusztráció (MTI/Koszticsák Szilárd)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink