Jó évük lesz az állattartóknak

Hírek
Az árakat nem, a költségeket azonban befolyásolhatják a gazdák. Utóbbiakra azért sem árt odafigyelni, mert a mezőgazdasági termékek árváltozásában egyelőre folytatódik az idei trend. 

A májusi adatok alapján a növényi termékeknél minimális, 0,9 százalékos csökkenés, míg az állati termékeknél 15 százalékos emelkedés figyelhető meg. Elemzők szerint ugyanakkor az állattenyésztőknek már most érdemes felkészülni az áremelkedés végére, ami jövőre meg is kezdődhet.

„A növényi és állati termékek árának esetében is jól megfigyelhető egy ciklikusság. Ez a növényi termékeknél 1,5-2 év, az állati termékeknél pedig 3-3,5 év" – hívja fel a figyelmet Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztályvezetője. Mint kifejti, ez utóbbiaknál már túllendültünk a cikluson, ezért a mostani növekedés után az árak jelentős visszarendeződésére lehet számítani. Ez a folyamat remélhetőleg csak jövőre indul el, addig azonban érdemes felkészülni az alacsonyabb felvásárlói árakra.

Véleménye szerint a most megtermelt többletjövedelmet célszerű beruházásokra fordítani, hogy a ciklus alján is eredményesen tudjanak gazdálkodni és nyereséget tudjanak termelni az állattenyésztők. Mivel ugyanis a világpiaci árakat a hazai termelők nem tudják érdemben befolyásolni, leginkább költség oldalról tudják javítani hatékonyságukat, ehhez pedig kulcsfontosságúak a költséghatékonyságot növelő beruházások. 

Borítókép: MTI/Ujvári Sándor

Ezek is érdekelhetnek

További híreink