Jelentős teher kerül le a hazai kockázatitőke-iparág válláról

Hírek Halaska Gábor

Egy friss kormányrendelet eltörölt egy idejét múlt korlátozást, amely az uniós alapokból kockázati tőkebefektetésben részesülő startupok életét eddig megnehezítette, hiszen „rezsi” jellegű költésegeire eddig legfeljebb a befektetés egy százalékát költhették. E lépéssel a teljes hazai kockázatitőke-iparág fellendülhet, a magyarországi startupok pedig az eddiginél is gyorsabb fejlődési utat járhatnak be – húzza alá a Vespucci Partners kockázati tőkealap-kezelő és a Szabó, Kocsis és Hunya (SZKH) Ügyvédi Iroda.

Sokak figyelmét elkerülte egy március 24-én megjelent, de már másnap hatályba is lépett kormányrendelet. Ennek révén sokkal könnyebben léphetnek a megvalósítás fázisába a magyar startupok.

A változás értelmében ugyanis az európai uniós alapokból származó támogatásokból kockázatitőke-befektetésben részesülő céltársaságok már nem csak a befektetés 1 százalékát költhetik „rezsire”.

A problémát eddig az okozta, hogy ezek a vállalkozások az építkezés olyan stádiumában vannak a tőkebefektetés pillanatában, mikor éppen ilyen jellegű terheik növekednek meg, de máshonnan nem képesek forrást bevonni, hiszen az esetek túlnyomó többségében termékkel még nem rendelkeznek – hívja fel a figyelmet a Vespucci Partners kockázati tőkealap-kezelő.

Mint írják: számos más alapkezelőhöz kapcsolódó startup feje felett lebegő jogi kockázat került megszüntetésre, illetve nem túlzás állítani, hogy – az európai uniós forrású támogatásokat érintve – a teljes hazai kockázatitőke-iparágat érintő feszült helyzet került most megoldásra.

Az érintett jogi helyzetet a jogalkotó 142/2021. (III.24.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete az alábbiak szerint oldotta fel egy rövid és tömör, ám hatásaiban annál jelentőségteljesebb kiegészítéssel:

3.12.4a. Tőkebefektetés esetén a céltársaságba befektetett összegre a 3.12.1. és 3.12.1a. pont szerinti százalékos korlátokat nem kell alkalmazni.

A hivatkozott jogszabály jelentősége, hogy a tőkebefektetés formájában nyújtott EU-s alapokból származó támogatási források tekintetében az egyes költségkategóriákra vonatkozó elszámolhatósági határértékek a továbbiakban nem alkalmazandók.

Azonnali segítség a startupoknak

A kiemelten nagy volumenű kockázatitőke-befektetések és ingatlanbefektetések területére szakosodó Szabó, Kocsis és Hunya (SZKH) Ügyvédi Iroda

külön kiemeli, hogy a kiegészítést hatályba léptető kormányrendelet 2021. március 25. napján lépett ugyan hatályba, ám nem „felmenő rendszerben”, hanem a hatálybalépéskor folyamatban lévő valamennyi ügyben, támogatási jogviszonyban is alkalmazni kell.

Ennek megfelelően a 3.12.4. pont szerinti elszámolhatósági határértékek valamennyi 2021. március 25. napjáig le nem zárt tőkebefektetési formában megvalósuló támogatási jogviszonyban irányadók és alkalmazandók.

(Borítókép: Olivier Le Moal, PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink