Jegybank: csökkent a lakásárak emelkedése

Hírek
A jegybank felmérése alapján 2017-ben a lakásárak növekedési üteme lassulásnak indult. Közben egyre drágábbak a fővárosi panelek.

A Magyar Nemzeti Bank lakásárindex legfrissebb értéke szerint 2017 harmadik negyedéve során országos átlagban két százalékkal nőttek a lakásárak, míg az éves növekedési ütem 11,5 százalékot tett ki. Ez, bár ugyan emelkedés, de mindenféleképpen csökkenés a korábbi időszak áraihoz képest.

Budapesten 1,8 százalékkal emelkedtek a lakásárak a vizsgált negyedévben számszaki, vagyis nominális alapon, amivel az éves növekedési ütem tovább csökkent, de még így is 12,4 százalékot tett ki. A vidéki városokban ugyanez 3,1 és 13,3 százalék volt. A községekben valamelyest csökkent a lakásárak szintje a harmadik negyedévben, éves alapon viszont 6,3 százalékos növekedést tapasztalhattunk. Reálértelemben a lakásárak éves növekedési üteme 8,7 százalék volt.

Közben, hívja fel a figyelmet mind több elemzés, egyre drágábbak a fővárosi panelek. Átlagban egy panellakás négyzetméterenkénti ára eléri vagy meghaladja a 400 ezer forintot Budapesten.

Borítófotó: © Nuthawut Somsuk, Dreamstime.com

Ezek is érdekelhetnek

További híreink