Javuló banki kilátások

Hírek
Olyannyira lendületben van a kelet-közép-európai régió, hogy a gazdasági növekedés mértéke jelentősen meghaladja a nyugat-európai átlagot, s ezen belül a bankszektor bővülése is lepipálja a Lajtán túli világ hitelintézeteinek éves gyarapodási ütemét - derül ki az UniCredit Bank tanulmányából.

Közép- és Kelet-Európa – itt a helyünk – ezt a címet adta elemzésének az UniCredit Bank. A banki összefoglalóból kiderül, hogy a gazdasági környezet összességében kedvező marad a térségben. Mindegyik ország GDP-növekedésre számíthat 2017-ben, többségükben erős, három százalékos vagy azt meghaladó bővülési ütemmel. A tanulmány kitér arra is, hogy a kelet- és közép-európai bankszektor a régió minden országában nyereséges volt 2016-ban, teljesítménye várhatóan továbbra is meghaladja Nyugat-Európáét – ebben az esztendőben is.

Az UniCredit Bank összeállításából kitűnik, hogy a finanszírozási modellhez, a devizahitelezéshez és az eszközminőséghez kapcsolódó korábbi problémák megoldódni látszanak, és ezzel régiószerte lehetőség nyílik a hitelezés fellendülésére és a nem-teljesítő hitelállomány leépítésére.

Az UniCredit a 2600 milliárd eurós mérlegfőösszegével a régió vezető bankja. Az eszközösszetétel szempontjából az UniCredit CEE Division eszközeinek 63 százaléka a kelet-közép-európai és EU-térségben, 23 százaléka Törökországban, 14 százaléka pedig Oroszországban van.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink