Javul az élelmiszer-biztonság a Tisza-tónál

Hírek Dombi Margit
A nyár eleji ellenőrzések során a higiénia és az élelmiszer-kezelés területén is javuló tendenciát észleltek a felügyelők a Tisza-tó környéki vendéglátóhelyeken. A vizsgálatok során mindössze 51 kilogramm terméket vontak ki a forgalomból, és 2 esetben indítottak eljárást.

A június utolsó hetében tartott ellenőrzést a vendéglátóhelyeken a NÉBIH. A higiéniai állapotra és az alapanyagok nyomonkövethetőségére, illtve megfelelőségére voltak kiváncsiak az ellenőrök. Az éttermek nagyrészt megfeleltek a szigorú élelmiszer-higiéniai előírásoknak, csak kisebb hiányosságokat állapítottak meg a felügyelők. A tavalyi ellenőrzések során jellemző szabálytalanság volt a megfelelő kézmosási feltételek hiánya, idén viszont, csökkent az ilyen hibák száma. Vagyis, az eredmények összességében pozitívak, és a tavalyi ellenőrzéshez képest javuló tendenciát mutatnak.

Az élelmiszerek kezelése is javult, ám néhány egységben egyes élelmiszerek tárolása, védelme idén sem volt megfelelő, és akadt olyan vendéglátóhely is, ahol hiányzott a rovarháló a nyílászárókról. Csökkent a szabálytalanságok száma az alapanyagoknál is, csupán kis mennyiségű, jellemzően lejárt fogyaszthatósági-, vagy minőségmegőrzési idejű élelmiszer miatt kellett intézkedniük az ellenőröknek.

A nyári szezonális ellenőrzés-sorozat augusztus közepéig folytatódik: a kormány- és járási hivatalok, valamint a NÉBIH szakemberei a nyári táborokat, a fesztiválokat és a Balaton-környéki vendéglátóhelyeket ellenőrzik. A célterületek között szerepelnek a strandbüfék, a street food-ok, de a Futball EB-re felállított sátras szurkolói zónákba kitelepült vendéglátók is. Utóbbi körnél a hatóság kiemelt figyelmet fordít az egységek alkoholos ital kínálatára, e termékekből laboratóriumi vizsgálatokat is végeznek. A grillsajtokat, a növényvédőszereket, továbbá a macskák számára engedélyezett, külső élősködők elleni készítményeket ugyancsak górcső alá veszik. Ezenfelül a szakemberek vizsgálják az őstermelők szabályszerű működését, továbbá olyan közkedvelt nyári termékeket is ellenőriznek, mint a görögdinnye. A nyári hőségben az élőállat-szállítmányokra is fokozottan figyelnek.

Borítókép: Illusztráció/Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

További híreink