Az elmúlt 13 év családpolitikai intézkedései között a babaváró az egyik legnépszerűbb támogatás, a kölcsönt már több mint 233 ezer család vette igénybe. Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs minisztérium családokért felelős államtitkára a ma kiadott közleményében emlékeztetett, hogy 2024. január 1-jétől emelkedik a babaváró összege, a házaspárok tízmillió forint helyett 11 millió forinthoz juthatnak hozzá a konstrukcióban.
A kormány célja, hogy minden vágyott gyermek megszülessen, és ehhez a lehető legtöbb támogatást nyújtsa, a fiatal párokat pedig arra bátorítsa, hogy ha késznek érzik magukat, ne halogassák a családalapítást
– írták a sajtóközleményben, amely szerint a kormány családpolitikájának célja, hogy az élet minden fontos szakaszában segítse a gyermeket tervező és nevelő családokat, és a nehéz gazdasági helyzetben is erősítse a családok támogatását.

A 2019 júliusában indult támogatást eddig több mint 233 ezer család vette igénybe, összesen csaknem 2270 milliárd forint a folyósított támogatások összege, és ez mintegy 144 ezer vágyott gyermek megszületéséhez járult hozzá.
Címlapfotó: Getty Images