Januárban voltak csúcson a lakbérek

Hírek figyelo.hu
Öt év alatt 45 százalékkal nőttek az albérletárak, Budapesten év elején átlagosan 175 ezer forint volt egy átlagos lakás bérleti díja, ami a pandémia hatására 156 ezerre csökkent.

Hiánypótló piacelemzéssel jelentkezett a KSH és az Ingatlan.com, mégpedig a csütörtökön debütált lakbérindexe. A havonta frissíteni tervezett kísérleti statisztika bázis értéknek a 2015-ös árakat tekinti. Ebben az évben Budapesten 140 ezer forint volt egy átlagos lakás lakbére, ez az érték 2020 elejére 175 ezer forintra emelkedett, majd a Covid-járvány hatására 156 ezer forintra csökkent.

Mérséklődött a városokban is, ahol 138 ezer, a megyei jogú városokban pedig 108 ezer forint volt 2020 második negyedévében.

A lakásbérleti piaci kínálat alapján átlagosnak tekinthető méretű, 50 négyzetméteres lakást veszik a számítások alapjául, aminek négyzetméterenkénti bérleti díja 2020 második negyedévében Budapesten 3100 forint, a megyei jogú városokban 2000, az egyéb városokban 2200 forint volt. A Covid-járvány idején visszaesett a kereslet, miközben megnőtt a kínálat a rövid távú lakáskiadás piacvesztése nyomán, sőt, a digitális oktatás miatt a diákbérlők száma is csökkent az egyetemi városokban.

Székely Gáborné, a KSH Népszámlálási és népesedési statisztikai főosztály Lakásstatisztikai osztályvezetője hangsúlyozta, hogy a lakbérindex révén egy olyan területen jelentkeznek új adatokkal, ahol óriási az információ ínség. A KSH 2018-as lakbérkutatása már a felkészülés eleme volt, az ingatlan.com által átadott adatok elemzésére épülő szakmai együttműködés egyéves kutatásra épül. Az együttműködés egyik korlátja, hogy az adatbázis kínálati indexre épül, nem a létrejövő bérleti szerződésekben szereplő összegre. Ugyanakkor – tette hozzá Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője – a két évvel ezelőtti lakbérkutatásból kiderült, hogy nincs tényleges különbség az internetes kínálati árak, és a valós bérleti díjak között.

Budapesten a lakbérindex a kerületeket öt kategóriába sorolva elvégzett modellszámításokra épült, és paradox eredményt mutat, miután a pesti külső kerületekben volt a leggyorsabb az áremelkedés, a 2015-2020-as időszak ugyanis éppen a felzárkózás időszaka.

Idén év elején tetőztek a lakbérek,

majd februártól megindult egy mérséklődés, amely a járvány hatására felgyorsult. A második negyedéves mélypont után, amikor februárhoz képest 11 százalékkal, januárhoz képest 13 százalékkal, a belső kerületekben pedig januárhoz képest már 17 százalékkal csökkentek a lakbérek, a következő hónapokban megindult a visszakapaszkodás.

A lakbérindex szeptemberben hagyományosan emelkedik,

az idei őszre prognózist nem közöltek, de a megnövekedett kínálat valószínűsíti, hogy a januári csúcsot egy ideig még biztosan nem tudja megközelíteni az albérleti piaci árszint.

(Borítókép: 2020.07.28. Illusztráció! Székesfehérvár, Albérleti körkép, költözés, diákoknak közös lakás (Pesti Tamás, Fejér Megyei Hírlap))

Ezek is érdekelhetnek

További híreink