Visszaszerezte a Gázai övezet körüli településeken az ellenőrzést Izrael

Hírek VG
A Hamász és Izrael között szombat óta dúl a háború. A két fél szinte folyamatosan rakétázza egymást.

Az izraeli csapatok visszaszerezték az ellenőrzést a Gázai övezet szomszédságában lévő összes település felett – közölte Daniel Hagari katonai szóvivő sajtótájékoztatóján hétfőn. A katonai szóvivő elmondta, hogy még lehetnek bujkáló fegyveresek, de fokozatosan átfésülik a térséget, és teljesen megtisztítják a terroristáktól a terepet.

Kitért arra is, hogy soha nem jelentkeztek még annyian katonai szolgálatra az izraeli hadseregbe, mint most; példátlan módon negyvennyolc óra alatt háromszázezer tartalékost mozgósított az izraeli haderő. A megjelentek aránya számos helyen jóval meghaladta a száz százalékot; sokan olyanok is jelentkeztek szolgálatra, akiket nem hívtak be.

Hangsúlyozta, hogy nincs hiány katonai felszerelésből és élelmiszerből, mindenkit el tudnak látni, bár néha késnek az újabb szállítmányok.

A cikk teljes terjedelemben a Világgazdaság oldalán olvasható a háborúval kapcsolatos információk mellett.

Címlapkép: AFP

Ezek is érdekelhetnek

További híreink