Itt vannak 2023 ingatlanpiaci legjei

Hírek mno.hu
Volt olyan ingatlan 2023-ban, amelyik bő egy nap alatt gazdára talált. A legolcsóbbnak számító Nógrád vármegye legdrágább ingatlanja 24 millió forintba került idén. Azoknak, akik csak lépésről lépésre tudnak felújítani, most is alternatívát jelentettek a pár millió forintba kerülő, jócskán felújításra szoruló házak.

A leggyorsabban eladott ingatlan a piaci helyzettől függetlenül mindig érdekes lehet – mondta lapunk megkeresésére Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője 2023 ingatlanpiaci legjeivel kapcsolatban.

Az év elején egy isaszegi családi házat lényegében egy nap alatt sikerült értékesíteni. A négyszobás, nyolcszáz négyzetméteres telken álló 108 négyzetméteres ház 82,5 millió forintért talált gazdára. Itt van jelentősége az éves dinamikának – fejtette ki a szakértő, hiszen az év elején tapasztalható egy felfutás, míg az év végén visszaesés. Pont a karácsonyi időszakban van idő a nagyobb horderejű döntések átbeszélésére, a jövő év pedig azért lehet érdekes – tekintett előre a szakértő –, mert ötven-százezer halasztott tranzakció is létrejöhet a csok plusz és a megemelt összegű falusi csok életbelépésének köszönhetően.

Balogh László felhívta a figyelmet, hogy a januári élénk, piacot és lehetőségeket feltérképező érdeklődést rendszerint tavasszal követi vásárlás, ekkor jelenhetnek meg a már említett halasztott tranzakciók is. A legtöbben pedig élethelyzet-változás miatt költöznek Magyarországon – tette hozzá.

Kínálat akad, jelenleg több mint kétszázezer meghirdetett eladó ingatlan található a portál adatbázisában, ami csúcsértéknek számít. Ennek kapcsán érdekes lehet a leglassabban eladott ingatlan esete is. Ez egy negyven négyzetméteres nyíregyházi családi ház, amely 1600 négyzetméteres telken áll. Még a koronavírus-járvány második hulláma alatt, 2020 októberében hirdették meg, 2023 nyarán talált gazdára. A szakértő szerint az egyszobás, felújítandó ház eladására az időzítés sem volt megfelelő. Közben az átlagos értékesítési idők is nőttek, nagyvárosi viszonylatban 60-70 napról 80-90 napra, kistelepülések esetében pedig ennél is többel, átlagosan négyről öt hónapra. Jelen esetben végül mégiscsak az ár volt a kulcs: a tízmilliós eladási árat csökkenteni kellett, nyolcmillió forintért talált gazdára a ház.

A szakértő elmondta azt is, nagyon olcsó ingatlanra minden évben akad példa. Idén sem volt másképp, viszont máshogy fest a piac és a növekvő alkupozíció a kínálat legtetejéről. Az acsai kastélyt közel ötmilliárd forintért kínálták – ez volt az ország legdrágábbja, ám a 2–4 milliárd forint közötti ingatlanokból több is kikerült a kínálatból, és nem azért, mert eladták őket.

Balogh László rámutatott, a kínálat igen kis szeletét kitevő egymilliárd forintnál drágább ingatlanok eladása rendszerint nem sürgős. Eladóik követik a piac változásait, és amíg egy átlagos lakás vagy ház esetében tíz százalék engedmény (például 50 millió helyett 45 millió forint) vevőt hozhat, addig itt ugyanekkora engedmény már százmilliókban mérhető.

A cikk további része itt olvasható.

Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

További híreink