Itt a jövő évi EU-büdzsé

Hírek
Csaknem tíz százalékkal nőnek a kifizetések.

Az Európai Bizottság előterjesztette 2018-ra szóló költségvetési tervezetét. A 161 milliárd eurót kitevő kötelezettségvállalásokkal az a célja, hogy több munkahelyet teremtsen – különösen a fiatalok számára –, valamint fellendítse a növekedést és a stratégiai beruházásokat.

A 2018. évi uniós költségvetési tervezetben a kötelezettségvállalások 161 milliárd eurót tesznek ki, ez 2017-hez képest 1,4 százalékos emelkedést jelent, a kifizetések pedig 145 milliárd eurót, ami 8,1 százalékos emelkedés a tavalyinak. Ennek oka, hogy a kezdeti lassú indulást követően a 2014-2020-as időszak uniós strukturális és beruházási programjai 2018-ban várhatóan már teljes kapacitáson fognak működni.

A javasolt költségvetés figyelembe veszi az Európai Parlament és a tagállamok által a többéves pénzügyi keretben meghatározott korlátokat. Ezzel párhuzamosan pedig azon a feltételezésen nyugszik, hogy az Európai Tanács rögtön a június 8-i egyesült királyságbeli választásokat követően hivatalosan is elfogadja az említett keret félidős felülvizsgálatát, amelyről már megállapodás született. Máskülönben néhány kiegészítő javasolt kiadás – mint például az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésre vonatkozóan a 2018-2020-as időszakra fennmaradó 700 millió euró – kockázatnak lenne kitéve. Az Európai Bizottságnak pedig valószínűleg a mezőgazdasági fejezetből kellene forrásokat felhasználnia a biztonsághoz és a migrációhoz kapcsolódó további összegek fedezésére.

Az Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) a várakozások szerint már az eddigiekben 194 milliárd eurót mozgósított. Az Európai Bizottság most azt javasolja, hogy 2018-ban további 2 milliárd euróval töltsék fel az ESBA-garanciaalapot.

Az EU fő beruházási eszközét továbbra is a strukturális és beruházási alapok jelentik, melyeken keresztül 55,4 milliárd eurót biztosít a régiók és a tagállamok számára, és mintegy 59,6 milliárd eurót a mezőgazdasági termelők és a vidékfejlesztés részére. Az összkifizetések a 2017. évi költségvetéshez képest 8,1 százalékkal emelkednek.

A 2018. évi költségvetési tervezet az Erasmus+ programra 2,3 milliárd eurót különít el, ez a 2017. évi költségvetéshez képest 9,5 százalékos emelkedés. Múlt év végéig hozzávetőleg 1,6 millió fiatal részesült az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés által támogatott intézkedések előnyeiből. Az EU a 2017-2020-as időszakban további 1,2 milliárd eurót fordít a kezdeményezésre. Az említett összegből a 2018. évi költségvetési tervezet már tartalmaz 233 millió eurót, 500 millió euró pedig a 2017. évi költségvetés módosításában szerepel, amelyet szintén ma terjesztett elő a bizottság.

Az Európai Bizottság a 2018. évi költségvetési tervezetben a migráció és a biztonság területére vonatkozóan 4,1 milliárd eurót irányzott elő, így a 2015-2018-as időszakban az említett területek összesen 22 milliárd euró összegű uniós finanszírozáshoz jutnak. 

A biztonság területén az uniós finanszírozás középpontjában a megelőző biztonsági intézkedések állnak majd. Következő lépésként az Európai Parlament és az uniós tagállamok együttesen megvitatják majd a javaslatot.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink