Ismétlés a migránsvízum atyja

Hírek
Senkit sem ért meglepetésként, hogy az Európai Parlament (EP) mai, strasbourgi plenáris ülésén megszavazta a migránsok uniós beutazási kereteit rögzítő, humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést.

A megismételt szavazásra azért került sor, mert az első alkalommal nem sikerült átverni a bevándorlás felpörgetését célző jogi keret kialakítását.

Először nem volt meg az abszolút többség, ekkor a jelentéstevő technikai hibákra hivatkozott. Nevetséges, de csak azért nem kacagunk rajta, mert ez nem egy rádiókabaré, hanem a sorsunk fölött  a demokráciára fittyet hányva döntő grémium ügyeskedése.

Ma azonban a bevándorláspárti elit nagy örömére sikerült megszavazni úgy, hogy a bevándorláspártiaknak kedvező eredmény szülessen: 429 támogató, 194 elutasító és 41 tartózkodás mellett elfogadott határozatban az EP-képviselők felszólítják az Európai Bizottságot, hogy áprilisig tegyen javaslatot a migránsvízum jogi kereteinek kialakítására.

Ha körülnézünk a világban, láthatjuk, hogy globális szinten zajlik a migráció erősítése: a napokban Marokkóban szavazták meg az ENSZ migrációs csomagját, az Unióban is jól halad Soros György tervének megvalósítása, azaz migránsokkal elárasztani Európát.


Fotó: 
Fernando López Aguilar, a spanyol szocialista jelentéstévő

Persze a vezényszavak most is az emberség, az elfogadás, a tolerencia, meg ki tudja még milyen megerőszakolt kifejezések voltak. Kár, hogy a spanyol szocialista jelentéstévő, Fernando López Aguilar csak az európai emberek érdekeit hagyja figyelmen kívül.

Ha már jelentéstévőnél tartunk, milyen érdekes, hogy technikai hibák miatt újra szavazásra lehetett bocsátani a migráció legalizálást tematizáló kérdést, de Magyarországgal kapcsolatban Sargentini asszony vádiratának kétes megszavazása senkit sem izgat.

Mint ismert, akkor úgy sakkoztak a bevándorláspárti képviselők, hogy mindenképp meglegyen az abszolút többség, azaz nem vették figyelebe a tartózkodó szavazatokat.

Innen látszik, most már duplán is, hogy az Unió nem tartja be a saját szabályait sem. Antidemokratikus működésük egyetlen mozgatórugója a bevándorlás gyorsítása, könnyen megvehető szavazórétegek importálása, hisz érzik, hogy politikai EKG-jük simulni kezd.

 

Borítófotó: az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén megszavazta a migránsok uniós beutazási kereteit rögzítő, humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést (Dominique Hommel, European Union 2018)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink