Ismét pályázhatnak Az év felelős foglalkoztatója díjra a cégek

Hírek Figyelő
Újra pályázhatnak az év felelős foglalkoztatója díjra a hazai vállalkozások. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint az idén öt kategóriában hirdetik meg a felhívást, amelyre augusztus 15-ig lehet jelentkezni.

Idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg évek óta nagy sikernek örvendő, Az év felelős foglalkoztatója díj pályázatát az OFA Nonprofit Kft. – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM). A tárca közleményében kiemelte: a háborús időkben is kiemelten fontos a családok, a munkahelyek védelme, a munkáltatók folyamatos fejlődésének biztosítása. Ezt a minisztérium szerint szemléletváltással, új eszközök alkalmazásával lehetséges elősegíteni, így lehetnek képesek hatékonyan és eredményesen reagálni a változó munkavállalói igényekre.

A díjra idén öt kategóriában pályázhatnak a felelős foglalkoztatás terén legjobban teljesítő kisvállalkozások, középvállalkozások, nagyvállalatok és egyéb gazdálkodó szervezetek, amelyek olyan tevékenységük vagy jó gyakorlatuk bemutatásával indulhatnak, amelyek felelős foglalkoztatási célt valósítanak meg. Például érdemben tesznek a munka és magánélet egyensúlyáért, a közösségépítésért, a társadalmi felelősségvállalásért.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara idén is különdíjban részesíti a képzés, szakképzés területén leginkább kiemelkedő pályázatot. Második alkalommal van lehetősége LOW-Budget különdíjra pályázni azoknak a cégeknek, amelyek alacsony költségvetésből valósítottak meg innovatív, felelős foglalkoztatói jó gyakorlatokat. Idén is lehetőség van a FiatalokÉRT különdíjra pályáznia, azoknak a cégeknek, akik aktívan tesznek a fiatal, 30 év alatti munkavállalók foglalkoztatásának javításáért, megtartásáért.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 2023-ban a A Főváros Felelős Foglalkoztatója különdíjat ajánlja fel a legjobb, budapesti székhellyel rendelkező pályázónak.
Az Év Felelős Foglalkoztatója 2023 pályázaton részt vett szervezetek, valamint a jó eredményt elért pályázók többletpontot kaphatnak az OFA Nonprofit Kft., 2023. szeptemberétől 2024. év végéig meghirdetett pályázatain. A pályázati beadási határideje 2023. augusztus 15. a részletes információk az OFA Nonprofit Kft. honlapján találhatók.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink