Ismét kemény hangot ütött meg Matolcsy György

Hírek vg.hu
Elblicceltünk egy válságot, fájó az elmaradt oktatási és egészészségügyi reform – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Parlamentben, szerinte gazdaságpolitikai műhibák miatt bomlott meg az egyensúly.

Gazdaságpolitikai hibák árnyéka vetül a következő évtizedre – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki váratlanul a Parlamentben szólalt fel, ismét kemény hangot ütött meg. Szerinte utolóértek bennünket a 2010-es évek stratégiai hibái. A jegybank elnöke ezért fel kell tenni majd kérdést, hol és hogyan tévesztettünk utat, amit rögtön megválaszolt, hogy 2021-ben, ugyanakkor 2023-ban sem látni, hogy ezt hogy javítjuk ki. „Elblicceltünk egy válságot”, mondta.

Magyarországnak növekedési, felzárkózási problémája lett, amit bizonyít, hogy Románia utolért minket, a fő probléma pedig, hogy „reform sivatag” alakult ki, voltak szép eredmények, de igazi nagy reform nem volt reform nélkül nincs fenntartható felzárkózás – fogalmazott. Hozzátette, a külföldi működőtőkére nem lehet alapozni sikeres felzárkózást, ezért szerinte fájó az elmaradt oktatási és egészészségügyi reform.

Azt is mondta most nincs az országnak világos célja, volt 2010-ben még az egy millió új munkahellyel. Arról is beszélt, az ársapkák rontották az inflációs helyzetet, mintegy 3-4 százalékkal, ami abból fakad, hogy az élelmiszeripar termelékenysége a második legalacsonyabb az unióban nálunk, pedig egy ország sikerét a termelékenysége határozza meg.

Sértődött-e a jegybank elnöke? Nem, csak elvi ellentét van a kormány és a jegybank között – mondta a beszéde végén Matolcsy György.

Fotó: VG

Ezek is érdekelhetnek

További híreink