Ismét csökkentette a kamatokat az MNB

Hírek Járdi Roland
Úgy tűnik, hogy kihasználta a Fed múlt heti kamatcsökkentése adta lehetőséget a jegybank. A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa ugyanis a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 6,5 százalékra mérsékelte az alapkamatot. Érdemes lesz figyelni Virág Barnabás 15 órától kezdődő háttérbeszélgetését, ahol fontos üzenetet küldhet a hogyantovábbról. Az eseményt a Világgazdaság élőben közvetíti.

Egy hónap kihagyás után újraindította a kamatvágásokat a Magyar Nemzeti Bank. A monetáris tanács a mai kamatdöntő ülésen a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 6,5 százalékra csökkentette az alapkamatot. A döntés megfelel mind a jegybank korábbi kommunikációjának, mind az elemzők jóslatainak.

Az év legjobban várt döntését hozta meg a Fed

A Világgazdaságnak korábban nyilatkozó szakértők is ezt az lépés jósoltok, az elmúlt hetekben több tényező is ebbe az irányba hatott. Egyrészt az augusztusi infláció is a vártnál kedvezőbben alakult, 3,4 százalékot tett ki, ami több mint három éve a legalacsonyabb értéknek számít. Másrészt, ami manapság már ennél is lényegesebb, hogy a nagy jegybank, mint az EKB és a Fed is csökkentette a kamatokat szeptemberben.

Különösen utóbbi volt nagyobb horderejű, ugyanis az amerikai központi bank szerepét betöltő pénzintézet négy év után először vágta vissza az irányadó rátát 50 bázisponttal, ami egyértelműen kibővítette a magyar jegybank mára igencsak beszűkült mozgásterét a lazítás előtt.

Fed utoljára 2020 márciusában csökkentette az alapkamatot, akkor még a Covid okozta gazdasági nehézségek miatt, hogy aztán két évvel később sorozatban emelje a kamatszintet, egészen a mostanig érvényben lévő 5,25- 5,5 százalékig. Mindez persze nyomást helyezett a feltörekvő devizákra, így a forintra is, ami 2022 közepén egészen drámai leértékelődésen ment keresztül a dollárral szemben, 450-es kurzusig repítve az árfolyamot.

A Fed döntése tehát óriási mentőövet jelent a magyar gazdaság és a forint számára, amellett, hogy az adósságfinanszírozást olcsóbbá teszi, a MNB is a következő hónapokban ennek megfelelően tudja mérsékelni a hazai kamatszintet anélkül, hogy a forint gyengülne. A jegybanknak ugyanis jókora kamatfelárat kell megfizetnie, ami behatárolja, hogy meddig mehet el a kamatcsökkentésekkel.

Novemberben elnökválasztás Amerikában, óvatos maradhat az MNB

Nagy kérdés a hogyan tovább, itt azonban több tényező is közbeszólhat, ami jegybank dolgát megnehezíti. Novemberben Amerikában elnökválasztásokat tartanak, azt követően pedig bizonyosan piaci turbulenciára lehet számítani. Az elemzők szerint az amerikai elnökválasztás kimenetele rendkívüli mértékben befolyásolja mind az Amerikai Egyesült Államok gazdaságpolitikáját, mind az amerikai gazdasági kilátásokat, beleértve a költségvetési helyzetet, az inflációs folyamatokat és ezáltal a várható kamatpolitikát is.

Mindennek pedig komoly globális kockázati kihívása lehet, ami kellemetlen a feltörekvő devizáknak, így a forintra nézve.

A teljes cikk itt olvasható.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Ezek is érdekelhetnek

További híreink