Isaac Herzog izraeli elnök a brit Sky News-nak adott rövid interjút vasárnap, melyben tagadta, hogy országának bármilyen köze lenne a Hezbollah elleni támadássorozathoz, melynek során walkie-talkie-k és egyéb informatikai eszközök robbantak fel a terrorszervezet tagjainál Libanonban, 39 ember életét követelve és legalább háromezret megsebesítve. Mint ismert, széles körben úgy vélték, hogy a támadásokat Izrael követte el, amely azonban nem erősítette meg, de nem is tagadta részvételét – eddig.
Isaac Herzog: minden normális nemzet így cselekedne
„Izrael veszélyes helyzetben van és fennáll az eszkaláció lehetősége” – mondta Herzog. Hozzátette: nem áll érdekükben egy Libanon elleni háború, ám ezt az országot eltérítette egy politikai pártként funkcionáló terrorszervezet, a Hezbollah.
Az izraeli elnök az interjú során bemutatott egy, az IDF által szombaton készített fotót, amelyen a Hezbollahnak azok a katonai parancsnokai láthatók, akiket a pénteki izraeli légicsapás megölt Bejrútban.
Isaac Herzog arról is beszélt, hogy a Hezbollahnak mostanában jónéhány ellensége van: egyebek között régóta fojtogatja, pusztítja Libanont. „Csak azért vagyunk itt, hogy megvédjük magunkat. Ez minden, amit csinálunk” – közölte, majd azzal folytatta, hogy világossá teszik a világ számára, hogy cselekedniük kell.
Minden normális nemzet így tenne, Nagy-Britannia is, vagy bármely más szuverén állam, annak érdekében, hogy megvédje saját népét.
Az izraeli elnök szerint hazája kiváló kapcsolatokat ápol a brit kormánnyal, „de azt is meg kell érteni, hogy a barátoktól és a szövetségeseinktől azt várjuk, mindig legyenek mellettünk legyenek, ahogy mi is ott vagyunk nekik”. Éppen ezért csalódottak vagyunk, és ezt a barátaink tudtára is adtuk – jegyezte meg.
A bejrúti merényletnek – amelyben gyerekek is meghaltak – magyar szála is van: a robbantás során használt eszközökkel összefüggésbe hoztak egy budapesti céget, a BAC Consultingot, melyet eleinte gyártóként azonosítottak.
A magyar kormány nemzetközi sajtóirodája szombaton közleményben arról tájékoztatott, hogy a titkosszolgálatok szerda óta nyomoznak, és több alkalommal is kihallgatták a 49 éves tulajdonos-vezérigazgató Cristiana Barsony-Arcidiaconót.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) nyomozási eredményei pedig megerősítették a kabinet korábbi tájékoztatását, miszerint a robbantásoknál használt csipogókészülékek soha nem jártak Magyarországon.
Ahogy arról a Világgazdaság is beszámolt, Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár néhány napja közölte: a hatóságok megerősítették, hogy a szóban forgó vállalkozás mindössze kereskedelmi közvetítő, és nincs magyarországi gyártó és működési telephelye. A bejelentett itthoni címre csak a társaság ügyvezetője van bejegyezve, a hivatkozott készülékek pedig soha nem voltak Magyarországon.
Katasztrófa szélén a Közel-Kelet
Az ENSZ libanoni különleges koordinátora szerint ugyanakkor a Közel-Kelet a katasztrófa szélére sodródott.
„Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy nincs olyan katonai megoldás, amely bármelyik félnek nagyobb biztonságot teremtene” – mondta Jeanine Hennis Plasschaert. Izraelnek a Hezbollah parancsnokai ellen pénteken Bejrút déli részén végrehajtott légicsapása után a megbízott úgy felelt: a sűrűn lakott területek bombázása is jelzi, hogy az Izrael és a Hezbollah közötti konfliktus mostanra „nagyon veszélyes erőszakspirállá vált, aminek kétségbeejtő következményei lehetnek, ezért azonnal meg kellene szakítani ezt a spirált”.
A teljes cikk itt olvasható.
Fotó: AFP