Az idei év második negyedévében a személyautók átlagos állománydíja mintegy 46,5 ezer forint volt, ami gyakorlatilag stagnálást jelent az előző negyedévhez képest. 2021 azonos időszakával összevetve ugyanakkor a fővárosi és vidéki szerződések átlagdíja egyaránt 4-4 százalékkal nőtt, egy hosszabb stagnálási-csökkenési időszakot lezárva – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss negyedéves kgfb-indexéből. Mindeközben nem tört meg a biztosítói kárráfordítások erősen növekvő trendje, ami 17 százalékkal lett magasabb a tavalyi év derekán mérthez képest. A megugró kárráfordítás az ügyfelek élénkülő autóhasználatával (és így a több balesettel), illetve a szervíz- és alkatrészárak drágulásával magyarázható.
Az ügyfelek emelkedő díjai, illetve a megugró kárráfordítások (plusz biztosítási adó) egyenlegeként az MNB korrigált kgfb indexe a két évvel ezelőtti szintre ment vissza. Az egyéb járműkategóriáknál az egyedi taxik állománydíja 6 százalékot mérséklődött, miközben – hosszabb csökkenési periódus után – a második negyedévben ismét emelkedni kezdett a szerződésszám. A további járműkategóriák esetében vegyesen alakultak a díjak, a flottás szerződéseknél ugyanakkor általánosságban valamivel nagyobb díjemelkedés volt tapasztalható.
Kiugró, kétszámjegyű díjnövekedést (vélhetően egy egyedi szerződéskötés torzító hatásaként is), csak a vontatóknál lehetett látni a számottevőbb járműkategóriák közül. A jegybank 2021-től negyedévente teszi közzé a kgfb-díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló Központi KGFB Tételes Adatbázis (KKTA) segítségével. Az MNB honlapjának külön felületén színes infografika segítségével mutatja be a friss adatokat, amelyek 2016 első negyedévéhez viszonyítva jelzik a személygépkocsik állománydíja, illetve a többi járműosztály átlagdíjai éves és negyedéves változását. A kgfb-index rendszeres közzététele a fogyasztók és a közvélemény pontos, átlátható tájékoztatását és a verseny élénkülését segíti elő. A közzétett adatok az átlagos változást mutatják, ezért az egyedi kgfb-szerződéseknél ezek mértéke eltérő lehet.
Ha egy ügyfél a folyamatokat, és az egyedi szerződését áttekintve nincs megelégedve a kgfb díjával és/vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van arra, hogy a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlatot kiválaszthassa és új szerződést kössön.