Indulása óta 3300 autó kelt el a nagycsaládosok autóvásárlási programjában

Hírek Figyelo.hu

Már közel 3300-nál jár a nagycsaládosok autóvásárlási programjában lízing segítségével megvásárolt autók száma – közölte a Magyar Lízingszövetség.

A szövetség adatai szerint csak márciusban 438 szerződést kötöttek, a program tavaly júliusi indulásától kezdve pedig már több mint 9 milliárd forint értékű finanszírozást nyújtottak a lízingcégek a hétüléses új autókhoz.

Összesen 1459 új hétüléses – állami támogatással megvásárolható – autóhoz nyújtottak finanszírozást a magyar lízingcégek az év első három hónapjában. A nagycsaládosok autóvásárlási programjának tavalyi júliusi rajtja óta pedig összesen 3277 új autóra kötöttek lízingszerződést az érintettek.

Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára azt mondta: „Tavaly július óta a tagvállalataink több mint 9,2 milliárd forint finanszírozást biztosítottak a maximum 2,5 millió forintos állami támogatással megvásárolható új hétüléses autókhoz.”

Egy-egy szerződés esetében az átlagos finanszírozott összeg meghaladja a 2,8 millió forintot.

A szakember kedvezőnek mondta, hogy kevés lízingkérelem nem kapott zöld utat a program indulása óta, a jóváhagyott igénylések aránya ugyanis továbbra is kimagaslóan magas.

A jövőről szólva Tóth Zoltán azt mondta, hogy a nagycsaládosok autóvásárlási programja jól működik és sikeresnek mondható a lízingpiac oldaláról is. „A koronavírus-járvány a magyarországi autópiaci eladásokat jelentősen visszavetheti, elképzelhető, hogy a támogatott hétüléseseknél is kisebb lesz a kereslet.”

Ezek is érdekelhetnek

További híreink