Az MKB Csoport közel 50 milliárd forint adózás utáni eredményt könyvelt el az első félévben – derül ki a pénzügyi szolgáltató ma közzétett tőzsdei gyorsjelentéséből. „Büszkék vagyunk arra, hogy az első félévben nemcsak sikerrel zártuk Magyarország legnagyobb banki fúziójának első fázisát, hanem növekedtünk és nyereséget is termeltünk. Ügyfeleink bizalmának köszönhetően tovább gyarapodott betét- és hitelállományunk, a fúzió révén egységes és széles termékpalettával és hálózattal rendelkezünk, így stabil alapokon folytatjuk a fejlesztéseket, hogy nemzetközi szinten is versenyképes, költséghatékony, erős magyar bankot építsünk” – mondta Barna Zsolt, az MKB és a Magyar Bankholding elnök-vezérigazgatója.
Az MKB első alkalommal tett közzé olyan negyedéves konszolidált tőzsdei jelentést, amelyben már szerepelnek az egykori Budapest Bank és a leányvállalatként konszolidált Takarékbank számai, valamint figyelembe veszi a Sberbanktól vásárolt állományokat is. A jelentés alapján a bankcsoport tovább erősítette piacvezető pozícióját a vállalati szegmensben: közel 460 milliárd forinttal bővült a bankcsoport vállalati üzleti hitelállománya, ami 20,4 százalékos éves gyarapodást jelent. A lakossági hitelek állománya 242,4 milliárd forinttal, 19 százalékkal nőtt tavaly júniushoz képest. Az MKB Csoport ügyfélbetét állománya mind lakossági, mind vállalati oldalról összesen 17,1 százalékkal 902,3 milliárd forinttal emelkedett organikusan, meghaladva ezzel a piaci átlagot.
A bankcsoport – a kamatkörnyezet és a kamatmarzs növekedésének köszönhetően – az extraprofit különadó ellenére 49,8 milliárd forint számviteli alapon mért adózás utáni eredményt ért el az első félévben a beolvadó bankok évközi eredményével. A bank üzleti eredménytermelő képességét jobban bemutató korrigált adózás előtti eredmény 106,5 milliárd forint volt, amely összehasonlító alapon 41,5 százalékos gyarapodást jelent az előző év azonos időszakához képest. A bankcsoport mérlegfőösszege egy év alatt 12,3 százalékkal, 10 190 milliárd forintra nőtt.
Az elmúlt fél év során az MKB Csoport működése még költséghatékonyabbá vált. Részben a szigorú költséggazdálkodásnak, részben a költségszinergiák kiaknázásának köszönhetően a működési költségek az éves infláció mértéke alatt emelkedtek. A bankcsoport tartósan erős tőkehelyzetéhez hozzájárult, hogy fél év alatt 35,8 milliárd forinttal nőtt az MKB Bank saját tőkéje. „Az MKB Csoport első féléves eredményei több szempontból is felülmúlták a piacot, és ezek a pénzügyi eredmények megfelelő alapot teremtenek arra, hogy a makrogazdasági kihívásokra felkészülve elegendő tartalékot képezzünk, és hogy tovább folytassuk a megkezdett építkezést” – mondta Martzy Antal, az MKB Bank és a Magyar Bankholding pénzügyekért felelős vezérigazgató-helyettese.
A bankfúzió következő jelentős mérföldköve a csoporton belül – emlékeztet a pénzügyi szolgáltató közleménye – az MKB a Takarékbankkal való jogi egyesülése lesz 2023 májusában. A stratégiában – tették hozzá – meghatározók a digitális fejlesztések, amelyek célja újszerű ügyfélélmény biztosítása, a legmodernebb technológiai alapokon – ezek megvalósítására a bankcsoport a továbbiakban is nagy hangsúlyt fektet.
Fotó: Földi Imre