Tíz fogyasztóból hat tervezi, hogy kevesebb árut helyez online kosarába vagy bevásárlókocsijába, „lefelé” vásárol, azaz jobban figyeli az akciókat, inkább az olcsóbb termékeket választja, illetve átszokik valamelyik diszkont áruházba – a KPMG Consumer Pulse Summer Survey kutatása szerint. Az új helyzethez a kereskedőknek, gyártóknak is alkalmazkodniuk kell – ebben segíthetnek például a bevételnövelést támogató adatelemzések mellett a saját márkás és egyéb jó ár-érték arányú termékekben, az automatizálásban és a munkaerő-menedzsment átgondolásában rejlő lehetőségek.
USA vs Magyarország
Az elmúlt nyáron, amerikai mintán elvégzett kutatás azt mutatja: tízből csaknem hat fogyasztó tervezi, hogy visszaszorítja a költekezést. Minden ötödik amerikai válaszadó úgy képzeli el, hogy kevesebb terméket vásárol majd. 14 százalék a korábbinál jobban figyelné a különböző akciókat, és nagyjából ilyen azok aránya is, akik több akciós vagy leértékelt terméket vennének, átérnének a diszkont vagy az olcsóbb áruházakra, illetve hajlandók több üzletet végig járni az éppen olcsóbban kínált termékekért. A válaszadók 43 százaléka ugyanakkor nem gondolja, hogy bármin is változtatni tudna. A magyar kiskereskedelem helyzete két tényező miatt eltér az Egyesült Államokbeli jellegzetességektől. Egyrészt az év elején a lakosság felé menő kormányzati transzferek emelték a bázist, így természetszerű, hogy azokhoz a hónapokhoz képest már most kevesebbet fogyasztanak a magyarok. Másfelől az árstoppal védett termékeken elszenvedett veszteségeiket a kereskedők más áruk drágításával kompenzálják, és ezeknél is az átlagot meghaladó mértékben csökkenhet a kereslet.
Hiány és felesleg egyszerre
Az áremelkedések mellett a legtöbb vásárló áruhiányt is tapasztalt az elmúlt három hónapban. Többségüket aggasztja is ez a jelenség, főként az élelmiszerek, gyógyszerek és higiéniai cikkek esetében. Az orosz-ukrán háború hatásai tovább fokozták a növekvő szállítási költségekből, lezárásokból, geopolitikai bizonytalanságokból eredő ellátási nehézségeket. Eközben a kiskereskedői készletgazdálkodásban egyszerre van jelen a hiány és a felhalmozódó felesleg problémája. A mellőzhető cikkek esetében számos kereskedő készletei meghaladják a csökkenő keresletet. Ez jelentős fordulat az egy évvel ezelőtti helyzethez képest – akkor még gyakran felárral tudták értékesíteni ezeket a készleteket, például számítás- és híradástechnikai cikkek, lakberendezés, ruházat és kiegészítők körében.
Webkosár helyett inkább bevásárlókocsi
A járvány alatt az e-kereskedelemben kiugró növekedést tapasztalhattunk – a jelenlegi bizonytalan helyzet azonban az USA-ban kezdi visszahozni a vásárlókat az online térből a szupermarketekbe. A kutatás szerint a válaszadók nagy része a legtöbb árukategóriában ismét a személyes vásárlást részesíti előnyben. Az online kereskedelem lassulása jól megfigyelhető például a ruházati termékek vagy a játékok esetében. A vevők ugyanis egyrészt most ezekről a netes vásárlásokról mondanak le leginkább, másrészt pedig, ha már vásárolnak, szeretik jobban megnézni, megtapintani, mit kapnak a pénzükért – valóban ér-e annyit az a cipő, kabát vagy távirányítós autó. Ettől némileg eltérnek a magyar tapasztalatok, amelyek szerint áprilisban ugyan még 4,2 százalékkal csökkent a csomagküldő és internetes kereskedelem forgalma, júniusban viszont 5,9 százalékos növekedést regisztrált a KSH. Eközben persze az infláció miatt több területen, köztük a vendéglátóiparban, a turizmusban, a szórakoztatóiparban a fizikai vásárlás terén egyértelműen csökkenés jellemző. A tapasztalatok összességében azt mutatják, hogy a viszonteladók számára most a többcsatornás értékesítési stratégia nyújthatja a legjobb megoldást.
Hogyan alkalmazkodhatnak a kereskedők?
Ahogy a vásárlók szokásai a vágyaktól a szükségletek felé mozdulnak, a kiskereskedőknek és a fogyasztási cikkek gyártóinak is reagálniuk kell – és ezt egy olyan környezetben kell tenniük, ahol a robosztus keresletet felváltja a gazdasági bizonytalanságok miatt aggódó, költségérzékeny vásárlók tömege.
A fogyasztók árérzékenységének köszönhetően a diszkont áruházak most kedvezőbb helyzetbe kerülhetnek a piacon. A vásárlókat vonzzák a különböző akciók, és az, hogy a nagyobb kiszerelésű áruk esetében kisebb árnövekedést tapasztalnak. Az alapvető élelmiszerekből, higiéniai termékekből a vevők készek nagyobb mennyiséget felhalmozni, ha az ár kedvezőnek tűnik – főként, ha úgy gondolják, később drágábban jutnak hozzá ezekhez.
A KPMG szerint a kereskedőknek, gyártóknak a változó helyzethez való alkalmazkodásban segíthetnek a stratégiai bevételnövelést támogató adatelemzések, az optimalizált kereskedelmi promóciók, a hatékonyabb marketing. Sok lehetőség rejlik a saját márkás és más jó ár-érték arányú termékekben, amelyek most egyre keresettebbek a vevők körében. Az innováció, a back-office funkciók automatizálása, a logisztika hatékonyabbá tétele, a megfelelő munkaerő-menedzsment is segítheti a költségcsökkentést, a nagyobb haszonkulcsok elérését.