Így változnak a gyorshajtás és az ittas vezetés bírságai

Hírek mno.hu
A most kiadott kormányrendelet a gyorshajtás és más közlekedési szabálysértések büntetési tételeinek változását tartalmazza. Az új szabályok szeptember 1-jétől lesznek érvényesek.

Azok a sofőrök, akik 50-es vagy annál lassabb sebességkorlátozásnál 15–25 km/órával lépik túl a sebességkorlátot, 39 ezer forint bírságot kaphatnak, 25–35-ös sebesség túllépésnél 58 500 forintot fizethetnek, 35–45-nél 78 ezer forintot, 45–55-nél 117 ezer forintot, 55–65-nél 169 ezer forintot fizethetnek, 65–75-nél pedig 260 ezer forint bírságra számíthatnak. A 75 km/órával nagyobb sebességtúllépésnél pedig 390 ezer forint büntetést kaphatnak a vezetők – írja a Magyar Nemzet.

Azokon az utakon, ahol 100-as sebesség fölött lehetne menni, 20–35 km/h-s túllépésnél 39 ezer forintos büntetéssel kell számolnia. Ha pedig 110-zel a megengedett tartomány fölött hajt valaki, 390 ezres csekket vehet a kezébe – részletezi a Magyar Közlöny legfrissebb száma.

A dokumentum arra is kitér, hogy szintén vaskos büntetésre, 65 ezer forint megfizetésére számíthatnak azok, akik a tiltás ellenére a vasúti átjáróba hajtanak. Ugyancsak 65 ezer forintba kerül a kötelező haladási irány megszegése. A behajtási tilalom megszegése viszont olcsóbb, ez a büntetési tétel csak 39 ezer forintba kerül. A leállósávon haladás büntetési tétele viszont 130 ezer forintunkba kerülhet.

Alkoholt továbbra sem érdemes fogyasztani, ha tudjuk, hogy vezetni fogunk, a szeptember 1-jétől érvényes szabályok szerint amennyiben a sofőr szervezetének véralkoholszintje 0,30 gramm/liter alatt marad vagy a levegőalkohol-koncentráció 0,15 milligramm/liter alatti, akkor 39 ezer forint a bírságot szabnak ki az egyenruhások, amennyiben viszont annál nagyobb, 130 ezer forintos csekket kapunk.

Borítókép: illusztráció, forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetnek

További híreink