A számok silabizálása bennem megerősítette a régóta hangoztatott nézetet, miszerint kulturális fogyasztásunk aranyérmes helyét a televíziózás bitorolja. Tegyük hozzá, a bazi nagy, ilyen, meg olyan led tévék kecsegtető befektetésnek számítanak mostanság. Régen megették a népek a keresetüket – miként a Hobo Blues Band énekelte: aki magyar addig eszik, míg a koporsóba teszik -, ma pedig sípládára költik.
Ez két dolog miatt aggályos. Egyfelől a táplálkozás végterméke lebomlik a környezetben, ellenben az ilyen, meg olyan led tévék sohanapján. Az atomhulladék kismiska a szórakoztatóelektronikai eszközök okozta környezetszennyezéshez képest. Ráadásul a tervezett elavulás okán a cuccok be is adják a kulcsot amint lejár a garanciájuk. És hát javíthatatlanok. Másrészt mátrixban kezdünk élni. A tévéműsorok globális mátrixában.
Ha már hírközlés, itt van nekünk az állandósult kampánymátrix. Választástól, választásig. Már nem a színészek miatt ül le a jónép (szavazó és nemszavazó állampolgár egyaránt), hanem a végtelen szappanoperának tetsző politikai vitaműsorok, a valóságsókon túltevő politikai elemzőműsorok főszereplői, a politikusok miatt. Ők pedig, hogy a nézettséget fenntartsák, minden, forgatókönyvírói leleményt lepipáló fordulatokra képesek.
Emlékezzünk csak! Miként lehet demokrata népvezér, legalábbis a Demokratikus Koalíció elnöke az, aki anno valódi diktátorként lövetett honfitársai közé? Vagy az egykori antiszemitizmusával megannyi rajongót toborzó radikális, mára jól elcukisult. Nagyokat is dumcsiznak Kálmán Olgával, méghozzá a Hír TV-ben. Az utolsó nagy bölény, amolyan Szomszédok a sorozatpiacon, a szocipárt. Ők tudják: nem közvéleménykutatást kell nyerni, ezért megújulás helyett visszatérnek a moszkovita gyökereikhez, mondván: fizessenek a gazdagok.
Ne feledjük, Isaurának is gyűjtötték a pénzt műtétjére, meglehet, ezekre a pártoknak tűnő show elemekre szintén voksolnak majd.
